A hallgatói önszerveződés lehetőségeiről

Legutóbbi írásunkban, amely közvetlenül a felsőoktatási keretszámok bejelentése után látott napvilágot, a széles társadalmi összefogáson alapuló tömegdemonstráció létrejöttének feltételeit kerestük. Azóta történt néhány említésre méltó esemény az egyetemek körül – kormányhivatal-foglalások és tiltakozások az ország különböző pontjain –, ami természetesen közel sem jelenti a hallgatók által szervezett tiltakozás végét és az általuk tiltakozásul használtható eszközök kimerítését, így a múlt héten posztolt eszmefuttatás néhány pontja is folytatásra, továbbgondolásra vár.

Az eseménytelen hétvége után Szegeden kormányhivatal-foglalással indult, majd Budapesten és Szegeden hallgatói fórumokkal folytatódott, végül pedig egy többezer fős fővárosi demonstrációval zárult a hétfő. Folytatás kedden és szerdán, vidéken és Budapesten egyaránt. Mik történtek a tegnapi nap folyamán? Spontán gyűlések, látványos demonstrációk, párezer fős esti séta Budapest belvárosában, tiltakozás szóban és írásban, interneten és az utcán, közigazgatási intézményekben és az egyetemen. Egyszóval a hallgatók jelenlétükkel jelenlétükért, jogaik, alapvető érdekeik és minimális céljaik elismeréséért tüntettek. Az egyetemisták akcióinak spontaneitása, az ezt övező demokratikus döntéssorozat, továbbá az állampolgári tudatosságukat és önfegyelmüket megőrző egyének békés tömege rendkívül bíztató a jövőre nézve; a társadalom különböző csoportjainak szolidaritás-vállalása pedig egyenesen egy széles összefogás és egy hatalmas méretű tömegdemonstráció lehetőségét vetítené előre, amely, ha nem is változtatja meg a kormányzati akaratot, mégsem maradhat teljesen következmények nélkül. De ne legyenek illúzióink, ennyire azért nem egyértelmű a helyzet.

A tegnapi hallgatói megmozdulások ugyan a demokrácia legalapvetőbb működését példázzák, mégis megosztják a résztvevőket. Épp a spontaineitás, a törvény által még szinte alig, vagyis csak a kultúra és a szokások által szabályozott önszerveződés az, amely nemcsak "törvények előtti", hanem "törvényen kívüli" is. Maguknak a lágymányosi campusban összegyűlt - feltételezésünk szerint valamennyien törvénytisztelő - hallgatók számára is komoly problémát jelentett az általuk véghezvinni tervezett akciók legalitásának és legitimitásának kérdése. A legalitásé, mert saját véleménnyilvánítási vagy gyülekezési szabadságuk érvényesítésével törvényt sérthetnek, és a legitimitásé, hiszen nem hallgatók széles köre által megválasztott, felhatalmazással rendelkező, hanem alulról szerveződő csoportokról (is) van szó, és úgy tűnik, ezek az érvek kellően erősek voltak. Így a gyűlés és a demonstráló vonulás bár a jogsértés határán táncolt, a hallgatók tudatosan nem a törvényekkel való nyílt szembeszállást választották, hogy még jobban hallassák hangjukat. Sőt, az eseményeket követve valamennyiünknek az lehetett a benyomása, hogy "igen, valahol itt kezdődik a demokrácia". Persze a problémák attól még maradnak: a hallgatók ugyan szerdán törvényesen is demonstrálnak, ám valószínű, hogy a hatalmas kormányzati akarattal és akaratossággal szemben nem sokat érnek majd el. Ráadásul a kormány egyértelműen a HÖOK-ot tekinti tárgyalópartnerének - ha egyáltalán tárgyal -  mondván, hogy az legitim szervezet, így a különböző alulról szerveződő hallgatói csoportok kimaradnának a párbeszédből - amennyiben van ilyen. Mit kellene hát tenniük a tegnapi demonstráció szellemét és céljait képviselő hallgatóknak?

Végső esetben elmehetnek az egyetem- vagy minisztériumfoglalásig is, bár az akár már törvénysértő is lehet. Ugyan az ilyen események egy demokráciában jobbára amnesztiával végzőnek, mégsem lenne eredménye. Voltak, akik párhuzamot vontak a tegnapi és az 1968-as események között. Az alapvető különbség viszont mégiscsak az, hogy 1968-ban a társadalom széles, egymással ellentétes érdekű rétegei össze tudtak fogni - azaz pl. Franciaországban a munkásság az egyetemisták és a velük szövetséges értelmiségiek mellé állt - és így tudtak részleges eredményeket elérni és nyomot hagyni a lázadások formális bukása és a széleskörű társadalmi és gazdasági reformok ellenére is. Azaz: nem elég megszállni egy épületet néhány hétre, majd utána az állam kegyelmének köszönhetően büntetlenül kisétálni onnan. Lehet, hogy egy ilyen esemény hatására pár ezer fővel megemelnék a keretszámokat, de a hallgatói szerződéseket biztosan nem törölnék el. Az egyetemfoglalók kellő szolidaritás és más csoportok hasonló jellegű fellépése nélkül megtörnének. Egyszerűen elfogyna körülöttük a levegő. Egy ilyen helyzetben szükség van más csoportok hasonló jellegű és folyamatos tiltakozására is (pl. minisztériumok, gyárak, stb. elfoglalására, országos és helyi szintű demonstrációkra). De még ha nincsenek épületfoglalások, csak közterületen folytatott, békés és törvényes keretek között zajló demonstrációk, akkor is szükség van széles körű, más társadalmi csoportok által is támogatott folyamatos demonstrálásra. Ez lehet az 1968-as év egyik fő üzenete.

A másik fontos dolog, részben az előbbiekkel összefüggésben - a soron következő tüntetések kimenetelétől és a kitűzött célok teljesülésétől függetlenül -  a hallgatói önszerveződési képesség és az egyetemisták állampolgári tudatosságának növelése. A spontán szerveződő csoportosulások előbb-utóbb az ideológiai alapokon megszerveződő hallgatói csoportok kialakulását eredményezik, amelyek keresni fogják a szövetséget hasonló mozgalmakkal, pártokkal. azaz elkezdik feszegetni a jelenlegi szabályozások és a rendszerváltás óta megszokott politikamentes egyetem kereteit. Mégis, a politikamentesség feladása lenne az ára annak, hogy politikailag aktívvá váljanak a hallgatók. Amit ezzel nyernénk, az nemcsak a saját érdekeik, hanem országuk, városuk, közösségük ügyei iránt is érdeklődő és tenni akaró hallgatók tömege. Olyan fiataloké, akik nemcsak a tandíj ellen szervezett tüntetésre mennek el, hanem másokkal és másért is demonstrálnak, és akik saját magukat nem alattvalók passzív tömegének, hanem öntudatos civileknek és az államhatalom első számú kritikusainak tekintik.

A hétfői fórumok és demonstrációk jelentik talán az első lépéseket a széles körű hallgatói aktivitás felé. Persze hosszú út áll még előttük. Mindenesetre, ha ebbe az irányba tartanak a hallgatók, akkor megéri évente egy-két futballstadionnyi pénzzel többet pumpálni a felsőoktatásba, nem pedig elvenni ugyanennyit. Mert ha az egyetemeken tudatos, önmagukért és a közösségükért tenni kívánó állampolgárok végeznek, akkor, még ha nem is lesz mindenkiből Einstein vagy Teller Ede, már megérte az a négy-öt-hat év és a befektetett pénz. Mert aki kilép az egyetemről, az így nemcsak a szakmája gyakorlásához szükséges alapvető tudást ismeri, hanem a felelősséget, a bátorságot, az önmagunkért és másokért való kiállást is. Persze ettől még lehet jó főnök vagy beosztott. És emellett lehet jó családanya vagy családapa is. Lehet keresztény és magyar is. Persze nem biztos, hogy úgy, ahogy azt Hoffmann Rózsáék gondolják.