10480

 2012.12.06. 17:29

Óránként átlagban ennyit kézbesítenek a CÖF szennylapjából az állampolgárok postaládájába? Nem, ez most nem az a szám. Ez a felsőoktatásban ingyenes tanulmányokra lehetőséget szerzők központilag előirányzott száma a jövő évre, ami kb. negyede a négy évvel ezelőtti válság idején finanszírozott helyeknek. A HÖOK már jelezte, hogy megmozdulásokra készülnek - ám nem valószínű, hogy bármilyen komoly eredményt is el tudnak majd érni. Minden eddigi törekvés - orvosok, pedagógusok béremelése, korkedvezményes nyugdíjak ügye, munka törvénykönyve, stb. - amely a nagy tömegek számára hátrányos intézkedések megakadályozására vagy pedig a jelenlegi körülményeg égetően szükséges orvoslására irányult, kudarcot vallott az elmúlt két és fél évben, és a fennmaradó másfél, vagy ki tudja hány évre a további kudarcok sorozata már előre borítékolható.


Két dolgon kellene elgondolkodnia a társadalom azon részének, amelyiknek még megmaradt a józan esze - azoknak, akik nem a "tündérmese" vagy a "szabadságharc" hívei, és mellesleg nem a "kommunisták" és a "balliberálisok" ádáz ellenségei. Egyrészt: ha a tágyalás, a párbeszéd, a kisebb ügyekért való tiltakozás nem vezet sehová, akkor milyen legitim és hatékony eszközök maradtak az emberek számára, hogy befolyásolják, meggyőzzék a kormányzatot? Másrészt: van-e a társadalom különböző, egymással sokszor ellentétes érdekeltségű csoportjaiban olyanfajta szolidaritás, amely lehetővé tenné ezeknek az eszközöknek a hatékony alkalmazását?

Az első kérdésre a válasz: igen, van. Ez az eszköz pedig a tömegtüntetés. Nem öt-, tíz-, húsz-, ötven- vagy százezer fővel, hanem minimum száz-, de adott esetben többszázezer résztvevővel, ahol a tüntetők együtt emelik fel a hangjukat a kormány intézkedései ellen. Úgy, ahogyan mostanság Dél-Európában csinálják. Nem elég a különböző politikai erőknek összefogni és a 2014-es választásokra fókuszálni. Ez már sajnos nem elég. Az elvi-erkölcsi alapvetések és a szakpolitikák egyeztetésének következtében ki lehet dolgozni értelmes és működőképes programokat, de ezek még önmagukban nem fogják a bizonytalanokat a regisztrációhoz és az urnákhoz vezetni. Hiába vannak célok, amíg a jelenlegi hatalom nap mint nap megalázza, megsérti, ellenehetleníti a társadalom különböző csoportjait, addig marad a passzivitás. Hiába, jól tudják a regnáló urak, milyen a magyar néplélek: ahogyan évszázadokon keresztül működött a megaláztatáson és kisemmizésen alapuló elnyomatás, mert az emberek csak tűrtek, és egyre csak tűrtek, amivel politikailag egyre passzívabbá és egyre engedelmesebb alattvalókká váltak, úgy most is az emberekben rejlő birkatürelmet és -természetet és a közügyek iránti érdektelenséget igyekeznek kihasználni és megerősíteni. Persze azért van példa arra, hogy sokan azt mondták, "elég!", de ez azért többnyire ritkán fordult elő a magyar történelemben, ráadásul - a felkelések kimenetelét látva - azt mondhatjuk, hogy itt valóban "a kivétel erősíti a szabályt", úgyhogy mindig jött is a visszarendeződés: a forradalomban tapasztalt önmagunkért és másokért való kiállás a várva várt változás eljövetelének pillanatával nem éledt újjá (pl. az 1848-as 1867-ben vagy az 1956-os 1989-ben).

A második kérdésre válaszunk: van valamennyi, de az még nem elég. A különböző érdekeltségű csoportok csak nehezen ismerik fel közös érdekeiket, nehezen szerveződnek, nehezen bíznak egymásban. Tudjuk, ezen a téren is vannak kezdeményezések, mint pl. a Szolidaritás, de sajnos ők sem tudják széles körben megszólítani az embereket - legfeljebb nagyon általános kérdésekben -, hiába az országos hálózat. Ráadásul nem érzik úgy, hogy bizonyos rétegekkel, mint például most, a keretszámok kapcsán az egyetemistákkal, szolidárisnak kellene lenniük. Az ilyenfajta problémák az egyes csoportok évek, évtizedek, évszázadok alatt kialakult kölcsönös érzéketlenségében, bizalmatlanságában és előítéleteiben gyökereznek, és ezt a hatalom mindig is igyekezett kihasználni, másrészt hiányzik a spontán szerveződés kultúrája, amit az állam igyekszik felülről vezérelt szervezetekkel pótolni. (Arról pedig most ne is beszéljünk, hogy a szolidaritás csak akkor működik, ha az azt megvalósítók tisztában vannak azzal, hogy közös nagy céljaikat sokszor csak lemondás árán érhetik el - ezt pedig nem árt tisztázni.)

Mindezek ellenére az egyetlen hatékony megoldás a hatalommal való szembeszállásra a tömegdemonstráció. Egyrészt egy ilyen megmozdulás mindenképp jelzés értékű a kormány és a nemzetközi környezet számára, így nem maradhat következmények nélkül. Másrészt, még ha nem is eszközöl komoly változásokat a kormány, az ellenzék akkor is nagyon sokat fejlődik, erősödik egy ilyen akcióval: egy nagyszabású tüntetéshez rengeteg aktív, tudatos és szolidáris polgár kell. Egy ilyen tüntetésen együtt kell, hogy demonstráljanak dolgozók és munkanélküliek, magyarok és cigányok, egyetemi hallgatók és fizikai munkások, gyurcsányisták és schifferisták, neoliberálisok és zöldek, szegények és jobb sorban élők, vidékiek és pestiek, és hadd ne soroljuk tovább. Egyszóval a társadalom minden csoportjának jelen kell lennie, ráadásul nagy számban.

Egy ilyen nagyszabású tüntetésre az elkövetkező másfél évben nem túl nagy az esély, de azért nem is lehetetlen: ugyan két hosszú bekezdésben soroltuk a nehézségeket, mégis van remény. Az internet olyan eszközt jelent mindannyiunk számára, amelynek segítségével leküzdhetünk évtizedes és évszázados akadályokat és megszólíthatjuk az embereket. Kellene hozzá mondjuk 10480 aktív, lelkes, az internetet használni tudó, a demokratikus értékek és a szolidaritás mellett elkötelezett polgár, akik a közösségi oldalakon keresztül elmagyaráznák kb. tízszer ennyi embernek, hogy miért fontos, hogy kezünkbe vegyük saját sorsunkat, hogy összefogjunk másokkal, hogy másokban ne a "dolgozni nem akarót", a "büdös cigányt" és a "lógós egyetemistát" lássák, hanem a partnert, a sorstársat, akivel csak összefogva győzhetik le az egész társadalmat maga alá gyűrni akaró hatalmat. És ha már van mondjuk 10480x10, azaz 104 800 ember, aki elkötelezett, aki tenni akar, és akinek fontos az, hogy legalább a közvetlen környezetét meggyőzze arról, hogy igenis muszáj együtt kiállni, akkor lehetne Magyarországon olyan százezres tüntetés, amelynek a fő szónokát nem Orbán Viktornak hívják.

Az állampolgári tudatosság és a szolidaritás pedig meg fogja hozni a gyümölcsét: akik elmentek tüntetni, azok el akarnak menni majd szavazni is, és vélhetően azoknak is lesz majd kire szavazni, akik már szavaznának, de eddig mindig otthon maradtak.

Vajon kaphat-e ez a bejegyzés 10480 lájkot? Már ha lehet érteni a célzást...

Címkék: tandíj felsőoktatás megszorítás demonstráció szolidaritás

A bejegyzés trackback címe:

https://reflexblog.blog.hu/api/trackback/id/tr174951164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása