Érdekel még Szaniszló Ferenc?

 2013.03.20. 19:08

A nemzeti ünnepen megkapta a NER-től "jól megérdemelt" kitüntetését a rasszista ufókutató és összeesküvés-elméletész Szaniszló Ferenc, valamint Magyarország ki tudja, hanyadik leggázabb rockzenésze, a revizionista dalszövegeket író Petrás János is. Ma már mindenki szinte azt követeli, beleértve Balog miniszter urat is, hogy - ha már kétszeres baklövést sikerült elkövetni - legalább az egyikük adja vissza önként a díjat. És ha már választani kell, hogy melyikük, akkor nyilván a kevésbé népszerű és szalonképes figura legyen az. Szaniszló Ferenc amúgy sem túl szerethető figura, aki a rendszerváltás előtt fiatal korához mérten meglehetősen szép karriert futott be, manapság pedig különböző népcsoportok elleni uszítással és összeesküvés-elméletek széles nyilvánosság előtti terjesztésével foglalkozik. Vele szemben Petrás lényegében egy szerethető, nyolcvanas éveki Vikidál Gyulát vagy Pataky Attilát idéző zenész-figura, aki négyakkordos veretes heavy metal-punk számainak éneklésével képes "valódi" közösségi élményt nyújtani sok embernek, akiknek a populáris kultúra más szegmense - beleértve az unalomig önmagukat ismétlő, igénytelen kereskedelmi televíziós műsorokat vagy mondjuk a giccses és csak a felszínre fókuszáló Eurovíziós dalfesztivált - már nem képes megadni ugyanezt. Mellesleg a "Nemzeti Ügyek Kormánya" miért bántana olyan valakit, aki "csak" a magyarságtól elcsatolt területekről és azok visszaszerzéséről énekel dalainak nagy részében? Marad tehát Szaniszló Ferenc - őt kell hát megkérni, hogy szíveskedjen visszaadni a díjat.


Azon, ha esetleg esze ágában sincs így tenni, nem csodálkoznék. Teljesen jogszerűen kapta meg a kitüntetést - ezt a magyarázkodó miniszter is tudja -, ráadásul az őt érő támadásokban csak az a rögeszmés-paranoiás eszmerendszer nyer visszaigazolást, amit hosszú évek óta a televízió kamerái előtt is nyíltan felvállalva hirdet. Ebből a szemszögből nézve mindenképp kár volt most Ilan Mornak megszólalnia - bár megtehette, joga volt hozzá. A miniszter pedig kínosan magyarázkodik és levelezget Szaniszlóval, de kérdem: minek? Ugyanígy kérdem: miért kell a civileknek a díj visszaadása vagy visszavonása mellett kardoskodni?


Képzeljük el, hogy Szaniszló visszaadja a díjat. Két héttel később már arra sem fognak emlékezni, hogy egyáltalán megkapta. Ráadásul jövőre ugyanúgy ki fogják tüntetni azokat, akiket akarnak - nyilván ezek után több odafigyeléssel. A történet így egészen feledésbe merül. Miért lenne ez jobb verzió, mint az, ha marad a mostani állapot? Gondoljunk bele: ha Szaniszló megtartja a díjat, akkor egyre többen fogják visszaadni a sajátjukat az eddigi díjazottak közül, míg végül már csak azok maradnak, akik szimpatizálnak Szaniszlóval. Ebben az esetben pedig már a kormány számára is vállalhatatlan helyzet alakul ki, hiszen a Táncsics-díj - a névadó személyéhez egyébként igencsak méltatlanul - így "szélsőjobbos díj" lesz, ami igen kellemetlen helyzetet eredményez például a jövő évi kitüntetések adományozásakor, mivel senki értelmes emberfia nem fogadja el a "megtiszteltetést". De még ha nem is adják vissza tömegesen a kitüntetéseket, a kormány akkor sem moshatná le magáról azt a szégyent, amire Szaniszló Ferenc képernyőn feltűnő figurája emlékezteti nap mint nap. Arra, hogy volt olyan ember köreikben, aki nemzeti ünnepünkön kitüntette ezt a hibbant szélsőjobbos újságírót "munkásságáért". Arra, hogy a kormány elismeri és díjazza azt a fajta ostobaságot és bunkóságot, amit ez az ember képvisel.

Erre már ők is rájöttek, ezért visszakoznak. Ne segítsünk nekik, egyék meg, amit főztek. Már csak azért se, mert ezzel egy időben épp egy jobbikos alkotmánybíró kinevezésével kedveskedtek a "nemzeti oldalnak".

Címkék: antiszemitizmus szaniszló ferenc szélsőjobboldal balog zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://reflexblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1005153026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doki J. (törölt) 2013.03.22. 11:08:14

Kis Köcsög!

(Jelző a szélsőbalos varanus blogosoktól kopizva, náluk haragudj!)

Ahogy fogalmaztál, Szaniszló a díjat teljesen jogszerűen kapta, akkor min problémázol te is?
Talán a bolgárgyuri meg a többi hazaáruló megérdemelte? Magyar vagy-e egyáltalán, hogy azokat véded, kik hazánkat csak prédának nézik, és ha ezen rajtakapják őket, akkor sírnak-rínak Brüsszeltől-telavivig? Ellenünk? Azért lám-lám elismered, hogy létezik a háttérhatalom, ami persze nincs, csak Szaniszló műsorában, pedig elég hamar mozgósított mindenféle nagykövetet, kormányt, úniót, felszólítva, utasítva egy balogh nevű faszfejet. Azért, mert nektek, maroknyi söpredéknek ("az orszzágnak itt összefolyt piszka"-nak V. N.H.M.)nem tetszik az, ami nemzeti, polgári (és nem náci!), akkor lehet idiótázni, agymosottozni, hülye nácizni, stb.
Mégiscsak tud valamit a Feri!
Ha a "hülye" libsik által einstandolt díjat vissza is sikerült szereznetek Szaniszló Ferenctől, cserébe a nemzeti oldal több ezer szavazót szerzett. És Szaniszló Ferenc a legnagyobb kitüntetést kapta meg: A magyar nép tiszteletét!
Van ilyen nektek?
süti beállítások módosítása