Nem tudom, mivel foglalkoznak mostanság a "Szeretetminisztériumban", de az biztos, hogy egyesek legfőbb küldetése továbbra is Emmanuel Goldstein, a társadalmat fenyegető legfőbb gonosz üldözése, amelynek célja - olybá tűnik -, nem annak elpusztítása, hanem sokkal inkább életben tartása. Ha valaki ismeri Orwell 1984-ét, annak nem teljesen idegenek e szavak.
Könnyen lehet, hogy nemcsak a mai magyar kormány és a politikai elit egy része, hanem hazánk lakosságának jelentékeny hányada menthetetlenül képtelen megérteni az őt körülvevő világot, és a benne zajló eseményeket, valamint önmagát és nagyjából bárkit és bármit, akihez vagy amihez köze lehet. Közel sem biztos, hogy ebben csak az iskolázottságnak vagy az életkornak van szerepe: vannak egyének, családok, kisebb-nagyobb emberi közösségek, akik egyszerűen képtelenek megszabadulni előítéleteiktől és az ideológiai vakságtól: a harmincas évektől, az ötvenes évektől, esetleg a hatvanas vagy hetvenes évektől. Esetleg 2006-tól. Megjegyzem, annak azért egyszerűbb a dolga, aki megtanulta a történelmet, bár ez önmagában közel sem elegendő ahhoz, hogy tisztábban és elfogulatlanabbul, hűvösebb fejjel mondjunk ítéletet saját magunk és mások felett.
Nem állítom, hogy az imént vázolt jelenség orvosolhatatlan probléma lenne: kellő felvilágosítás és az elitek példamutatása mellett akár változtatni is lehetne ezen. A probléma ott kezdődik, amikor olyan véleményformáló személyiségek lépnek színre, akik ugyanettől az ideológiai vakságtól és előítéletességtől szenvednek. Ha pedig még pénzt is kapnak nézeteik terjesztéséhez, mert a hasonló betegségben szenvedő elit kommunikációnak, tájékoztatásnak és párbeszédnek nevezett bábjátékához használja őket, akkor igazán nagy a baj. Persze nincs valódi kommunikáció, csak harsogó propaganda, nincs információ, csak dezinformálás, és nincs valódi párbeszéd, csak látszategyeztetések. És még folytathatnánk a sort. Egy biztos: a kormányoldal platóni árnyékszínháza működik, a láncaiktól szabadulni képtelen gúzsba kötött állampolgárok pedig kénytelenek elviselni a szörnyű árnyak látványát, a valóság torzképét elbábozó figurák borzongást keltű, kísérteties sziluettjeit.
Ha a barlangban Orbán Viktor és kormánya a bábmester, akik a valóságot még csak megpillantani sem tudnák a barlangból kiérve, mert annak látványa azonnal elvakítaná őket, akkor kik azok, akiknek az árnyképét látjuk, és akikre ezért olyannyira dühösek vagyunk, mert látványuktól és hangjuktól nem szabadulhatunk? A mai napi megfejtés egészen biztosan Csizmadia László, Fricz Tamás és a hozzá hasonszőrűekből álló csillámfaszláma-had, akiknek ténykedése sokszor önálló gondolatok és tettek benyomását kelti bennünk, ám ne legyenek kétségeink: mindentől függetlenül ők csak bábok, azoknak a bábjai, akik pénzzel tömik a zsebeiket és akiknek a bűvköréből szabadulni képtelenek.
A tegnapi nap eseményei ezt szinte tökéletesen igazolják: a CÖF az ellenzék gyenge politikai performanszaira reagálva hatalmas kormánypárti szimpátia-parlamentfoglalást tervez mintegy a diáktüntetések analógiájára. És minden anyagi és emberi erőforrás a rendelkezésükre áll ehhez. És ezzel az akcióval megkoronázhatnák azt a csodálatos művet, amit a velük szövetséges politikai elitnek sikerült művelni kormányzás helyett az elmúlt két és fél évben. A mellébeszélésnek, a hazudozásnak, a hamisításnak, a látszólagos megbékélésnek, együttműködésnek, rendnek és összefogásnak a kormánypárti szompatizánsok "spontán" parlamentfoglalása lenne a csúcsa. Elfoglalni a parlamentet az ellenzék elől. A kommunisták elől. Mindenki elől. Mi pedig még ezt is tehetetlenül kell, hogy nézzük.
Ennyire mélyre jutottunk. Igen. Mert már eddig is a barlang fenekén voltunk, de most egyre szorosabbra kötöznek bennünket. És sajnos félő, hogy úgy, ahogyan eddig, most sem menekülhetünk a mesterkélt és manipulált valóságmagyarázatok elől. Nemcsak, hogy előítéletektől összekoszolt lencsén keresztül nézzük a valóság egyre hamisabb képét, hanem élvezzük is a helyzetet: szeretjük a barlang mesterséges fényeit, barátságosnak próbáljuk látni az árnyakat, és szeretjük egyre mélyebbre dörzsölni a kosz apró részecskéit szemüvegünk lencséjébe, ami tovább torzítja az érzékelést, de a pillanatnyi tisztánlátás illúzióját biztosítja. Fel kellene végre ébredni, és sürgősen munkához látni. A diákok és tanáraik már elkezdtek dolgozni valamin.
Az olyan megnyilvánulások és akciók miatt, amelyek többek között a CÖF nevéhez is köthetők, az idén sem lehet majd elégszer elmondani, mennyire fontos az állampolgári tudatosság és polgártársaink felvilágosítása az internet segítségével. Vannak emberek, akik értenek ehhez, érdemes őket figyelni. Érdemes, mert csak magunkra számíthatunk, csak mi változtathatunk azon, ami van: általunk válhat ellenőrízhetőbbé és kiszámíthatóbbá a politika, általunk válhat átláthatóbbá és emberarcúbbá az állam, és általunk veszíthetik csak értelmüket a múlt rendszert nevében és jellegében is idéző tömegtüntetések és a gyűlöletkampányok.
Talán nem véletlen, hogy erről szól az idei első bejegyzés, a szerző pedig biztosra veszi, hogy lesz még szó bőven e témáról az idén. Legyen ez az év az állampolgári tudatosság éve!
