Hol van itt az önkény?

 2013.02.21. 19:32

A Mandiner Blogban ma arról olvashattunk, hogy az Alkotmánybíróság Vajnai Attila, vöröscsillag-viselésért idehaza elmarasztalt, majd strasbourgi ítélete után rehabilitált munkáspárti politikus beadványa kapcsán megsemmisítette azt a törvényt, amely tiltja az önkényuralmi…

Címkék: kommunista demonstráció vörös csillag horogkereszt szélsőjobboldal

Mi lesz a kis halakkal?

 2013.01.21. 15:05

A bejelentés, hogy a HÖOK nem hajlandó részmegállapodást kötni a kormánnyal, már önmagában üdvözlendő. Ráadásul többek között azt is kijelentették a hallgatói önkormányzatok képviselői, hogy nem értenek egyet azzal a tárgyalási kultúrával, hogy kizárólag az egyik fél…

Címkék: oktatás felsőoktatás demonstráció hallgatói hálózat Hoffmann Rózsa állampolgári tudatosság

Ez már politika!

 2012.12.13. 14:12

Most, hogy egyre több fiatal, egyetemista és középiskolás tiltakozik országszerte a kormány felsőoktatást érintő átalakításai miatt, joggal feltehetjük a kérdést: hol vannak az érdekképviselet és a politikai mozgalom határai? Fontos a kérdésfelvetés, hiszen az ébredező…

Címkék: felsőoktatás kormány parlament regisztráció höok demonstráció ifjúságpolitika hallgatói hálózat Hoffmann Rózsa kóbor andrea fatér ambrus

Tiltakozásból megújulás?

 2012.12.11. 17:01

A hallgatói önszerveződés lehetőségeiről Legutóbbi írásunkban, amely közvetlenül a felsőoktatási keretszámok bejelentése után látott napvilágot, a széles társadalmi összefogáson alapuló tömegdemonstráció létrejöttének feltételeit kerestük. Azóta történt néhány…

Címkék: tandíj felsőoktatás demonstráció szolidaritás 1968 hoffmann rózsa hallgatói hálózat

10480

 2012.12.06. 17:29

Óránként átlagban ennyit kézbesítenek a CÖF szennylapjából az állampolgárok postaládájába? Nem, ez most nem az a szám. Ez a felsőoktatásban ingyenes tanulmányokra lehetőséget szerzők központilag előirányzott száma a jövő évre, ami kb. negyede a négy évvel ezelőtti…

Címkék: tandíj felsőoktatás megszorítás demonstráció szolidaritás

Néhány szó a tüntetőkhöz

 2012.12.02. 14:08

Kedves Demonstrálók, kedves Barátaim! A nemsokára kezdődő neonáci-ellenes tüntetés előtt szeretnék elmondani Nektek egy-két fontos dolgot. Nektek, akik ma ott lehettek vagy lehettetek - ha később olvassátok - ezen a nagyon fontos eseményen. Aki most Hozzátok szól, az ma nem lehet…

Címkék: antiszemitizmus rogán antal demonstráció neonáci

süti beállítások módosítása