Most, hogy egyre több fiatal, egyetemista és középiskolás tiltakozik országszerte a kormány felsőoktatást érintő átalakításai miatt, joggal feltehetjük a kérdést: hol vannak az érdekképviselet és a politikai mozgalom határai? Fontos a kérdésfelvetés, hiszen az ébredező ifjúság, az egyre nagyobb öntudattal és a mások iránti szolidaritás jegyében alulról szerveződő fiatalság már átlépte azt a választóvonalat, amely mögé visszatáncolni nem érdemes, és nem is biztos, hogy lehet. Ugyan a kormány "nyitott" a HÖOK-kal folytatott tárgyalások megkezdésére, folytatására (?), az egyetemisták - és a hozzájuk csatalkozók - már nem HÖK-ben, HÖOK-ban és tárgyalásban gondolkodnak, nem kompromisszumban, kényszermegállapodásban és félsikerekben, hanem egy olyan minimumprogramban, amelyet, ha kell, tűzön-vízen át, akár kormányváltás árán is meg kell valósítani.
A Hallgatói Hálózat képviselői, Fatér Ambrus és Kóbor Andrea, ezt világosan a nézők értésére adták az ATV-ben. A velük szövetséges, illetve az általuk képviselt, utcára vonuló, a Parlament és minisztériumok előtt tüntető vagy a kormányhivatalokban ülősztrájkoló fiatalság pedig egészen biztos, hogy ezekért a célokért küzd. Nem elégszenek meg a törvényben intézményesített, bürokratikus, korrupcióra hajlamos, és a kari tanácsokban és a szenátusokban sokszor patthelyzetet és döntésképtelenséget, és ezáltal az egyetem politikai hatalmasságoknak való kiszolgáltatottságát erősítő HÖK-ökkel - amelyeknek egyébként vélhetően számtalan becsületes, hallgatótársai sorsa iránt elkötelezett és értük tenni akaró tagja és vezetője van -, nem elégszenek meg az ígéretekkel és a közvetlenül nekik juttatott kedvezményekkel, hanem többet akarnak: kiszámítható és működőképes felsőoktatási rendszert, mindenki számára kedvező feltételekkel, tehát nem súlyos tandíjak vagy hitel árán elérhető főiskolákat, egyetemeket, és ha ehhez az kell, hogy lemondjon valaki, vagy komolyabban változzon valami a kormányzatban, akkor azt is követelik.
Mi ez, ha nem beleszólás a napi politikába? Egy szerveződő ifjúsági mozgalom, amely több, mint az intézményesített vagy az alulról szerveződő hallgatói érdekképviseletek mobilizáló képességének köszönhető rövid életű, és csak egy-két konkrét ügyért zajló demonstrációsorozat: permanens és a társadalom egyes rétegein, csoportjain átívelő, szolidaritáson alapuló ifjúsági mozgalom, amit nem fognak tudni a HÖK-ök vezetői leállitani. A mozgalom nyitott mindenki számara, szolidáris és másoktól is szolidaritást vár, az elmúlt húsz év politikájának egyik legfontosabb jelszavát, a tandíjmentességet tűzi zászlajára - holott valójában költségtérítésről és fizetős felsőoktatás bevezetéséről van szó - elismerést követel és kormányzati vezetők lemondását követeli. A HaHa és a HÖOK vezetöi ugyan hagsúlyozzák a politikamentességet és a pártsemlegességet - ez utóbbi természetesen abszolút jogos igény -, de attól a ténytől, hogy ők, és a velük szövetséges tömeg lényegében politikat csinálnak, nem szabadna megijednük, sőt: tudatosítaniuk kellene a hallgatókban, hogy mozgalmuk már nem pusztán hallgatói érdekképviselet, nem is "hallgatói hálózat", hanem politikai mozgalom, amely túlmutat az egyetemen, így a benne résztvevők sem csupán hallgatók, hanem a magyar ifjúság, aki hallatni akarja a hangját, és el akarja ismertetni alapvető követeléseit a kormánnyal. És amennyiben ez nem sikerül, akkor ellenzéki mozgalom is, amely természetesen - identitását és pártpolitikai semlegességét megőrízve - tárgyalópartnereket és szövetségeseket kell, hogy keressen az ellenzéki mozgalmak között.
Joggal követelhetné tehát a tömeg - és ebben nagy a felelőssége a véleményvezéreknek és a szószólóknak - az eddig megismert pontokon túl a hallgatói érdekképviselet radikális újragondolását és egy működőképes, a fiatalok bevonásával kidolgozott ifjúsagpolitika alapjainak lefektetését is. És ezt nemcsak a kormánynak, hanem az ellenzéknek - a jövő kormányának - is szükséges kommunikálniuk, hogy a hatalom képviselői, bárkik legyenek azok, egyszer és mindenkorra megértsék, hogy a fiatalok milliós tömegének is hangja van, és őket is megilleti a szó. Így válhat csak az eddig jobbára passzív fiatalság politikailag aktív, tudatos állampolgárok tömegévé, akiket nem tudnak megvenni a választásokon néhány ezer vagy tízezer odaígért forinttal, nagyszabású ígérgetésekkel, akik tudatában vannak annak, hogy választott vezetőik számonkérhetők és számon is tudják őket kérni, és akik az ostoba, szűk látókörű, korrupt és kapzsi politikai elittel szemben kitermelik saját politikusgenerációjukat, amely valódi alternativát jelent számukra, és mások számára is.
De ez a távoli jövő - addig is maradnak a tüntetések. Maradnak, mert nem fog érdemben változni a kormányzati hozzáállás és akarat. Egyre többen és többet demonstrálnak majd, miközben a résztvevők egyre elszántabbá és egyre tudatosabbá válnak. Elmennek majd regisztrálni is, ha eljön az ideje, aztán pedig majd választanak. Mert övék a döntés.
Azt hiszem, ezzel nem számolt a választási rendszert szétbarmoló hatalom.
