Szóda

 2013.06.26. 19:26

A TÉNY című szennylap kistestvére, Szegedi változata. Izgalmas témákkal, országos és helyi jelentőségű "tényfeltáró" írásokkal és csajokkal. Alább az újság kommentár nélkül:

IMG 0090

IMG 0091

IMG 0092

IMG 0093

IMG 0094

IMG 0095


IMG 0096

IMG 0097

IMG 0098

IMG 0099IMG 0100

IMG 0101

IMG 0102

IMG 0106

IMG 0104

IMG 0105

Megjegyzés: a lap kiadója ugyanaz a nyomda, amely a Magyar Közlönyt és az Alaptörvényt népszerűsítő Kerényi-féle könyvet is kiadja.

Címkék: gyurcsány ferenc botka lászló bajnai gordon ellenzék szóda cöf állampolgári tudatosság

A mi motorosaink

 2013.04.14. 13:08

A magyar társadalom sokak szerint végletesen megosztott világnézeti és politikai tekintetben, ám ha jobban megvizsgáljuk a kérdést, közel sem biztos, hogy a pártokhoz és politikai mozgalmakhoz köthető ideológiák által kijelölt határvonalak valóban éles világnézeti és mentalitásbeli törésvonalat jeleznének a társadalmon belül. Sokkal inkább jelzik a politikusok kitartó munkájának sikerét, ami arra irányul, hogy az általuk elgondolt ideologikus társadalomfelosztás valóra váljon. Mi pedig szépen hozzátesszük ehhez a magunkét. Így lehet az, hogy lassacskán eljutunk oda, hogy az élet és a józan ész alapvető jelentőségű cáfolatain már csak keresztülsiklunk, és a világot még leghétköznapibb, a politikától leginkább távol eső területein is a vezetők és ideológiáik által felkínált szemüvegen keresztül nézzük. Ez pedig végeredményben nem eredményez mást, csak az eredeti torzkép körvonalainak erősödését, amivel a szemüveg így is meggyőzően képes bizonyítani saját alkalmasságát annak, aki sosem látott mást torz körvonalakon kívül.


Tamás Gáspár Miklós valami ehhez hasonlóra mutat rá akkor, amikor az “Orbán által betiltott” motorosfelvonulásról ír.


“A népirtás derűs igenlése – nem annyira a zsidók, mint a cigányok vonatkozásában – meglehetősen elterjedt érzelem, a „pénz számolva, asszony verve jó”, a gyerekeknek lekevert nyakleves pedagógiai hasznának és a melegek átnevelésének népies hiedelmeivel együtt.”


Tehát nem az az alapvető kiindulási helyzet, hogy vannak holokauszttagadók meg - a miniszterelnök szavaival élve - ízléstelen náci felvonulók, velük szemben pedig a rendes, jóravaló emberek, akik számára a “jó ízlés” a mérvadó, és akik minden bizonnyal mélyen megbotránkoznának a felforgató, rendbontó motorosokon, hanem sokkal inkább az, hogy az “ízetlen tréfálkozás”, ami az “Adj gázt!” felvonulás egész ötletének a motorja, nem egy bizonyos politikai ideológiát valló emberek sajátja.


TGM két mítosszal is leszámol írásában. Először a “holokauszttagadáséval”, mert a motorosok esetében épp nem tagadásról van szó, hanem “holokauszthelyeslésről”. Egyébként más neonáci csoportok esetében sem a tagadás a jellemző - lásd a Teve utca székháznál tüntetőket - , ám a törvény mégis ezt a fogalmat és “a náci és a kommunista rezsimek bűneinek tagadását” intézményesíti. Vajon miért? Csak nem azt akarja üzenni ezzel a törvénnyel a jogalkotó, hogy az állampolgárok alapvetően kétféle módon viszonyulhatnak a totalitarista diktatúrákhoz, amelyek közül egyet válaszhat, mégpedig azt, hogy “ismerje el” a bűnöket és maradjon csendben? Pontosabban maradjon csendben, és ezzel már eleget is tett a törvénynek. Ne gondolkodjon azon, hogy mi az, hogy náci, kommunista vagy bűn, vagy hogy kik a tettesek és az áldozatok, ha pedig esetleg mégis ilyesmire adná a fejét, ne nagyon hangoskodjon, hiszen végső soron úgysem ő az illetékes ezeknek a kérdéseknek a megítélésében.


Maradjon csendben és ne avatkozzon mások dolgába, és így biztosan törvénytisztelő állampolgár marad. Normális, rendszerető ember, aki életét mindig a “jó ízlésnek” megfelelően élte. Olyan, aki soha nem vonzódott a szélsőségekhez, nem volt náci, sem kommunista, sőt, alapvetően elítéli a felforgatást, és a lázadás, a rendbontás bármilyen formájára halálos ellenségként tekint. A “jó állampolgár” ilyenfajta kádári, újabban orbáni mítoszával számol le TGM másodikként a fent idézett sorokban. Hiába a politika és a politikusok felosztó-megosztó stratégiája, amely előszeretettel megmondja, ki a náci vagy a kommunista, vagy hogy ki a jó és ki a kevésbé jó állampolgár, sőt még azt is, mi az ami szembemegy a jó ízléssel és mi az, ami nem, az ideologiák által felcimkézett emberek mögött lényegében ugyanaz a babonás, előítéletes világlátás áll, amely képes gúnyt űzni mások halálából, nyomorúságából, de akár vallásából, bőrszínéből, stb.


TGM cikke nem feltétlenül azt üzeni, hogy az emberek egy jelentős és jól körülhatárolható része még mindig olyan elmaradott lenne, hogy kizárólag hiedelmek és babonák mentén szervezné az életét, verné a feleségét és a gyerekét, és hogy állandóan ízléstelen tréfákkal szórakoztatná magát és környezetét, hanem sokkal inkább azt, hogy nyelvünk, kultúránk, hagyományaink, viselkedésünk, szokásaink tele vannak ezekre utaló nyomokkal. Nap mint nap találkozunk ezekkel, és igazából rajtunk múlik, mihez kezdünk velük. Aki tudatosabban közelít feléjük, az nyilván másképp él és viselkedik, mint az, aki kevésbé tesz így.  


Ez az egész pedig bizonyos fokig összefügg azzal, hogy ki milyen politikai ideológiát választ, de azzal már kevésbé, hogy egy adott ideológia és annak prominens képviselői számára ki számít ideális embernek, állampolgárnak. A kettő közötti különbséget pedig vagy az állampolgár vagy a politikus “dolgozza le”: az állampolgár úgy, hogy vagy tovább alkalmazkodik, vagy ha erre nem képes, másik ideológiát választ. Hogy ez utóbbi kevésbé gyakran következik be, az a politikusok közbelépésének köszönhető: ők előszeretettel igazítják ideológiájukat az igényekhez, mintegy megsímogatva ezzel az állampolgári fejeket. A meg nem érdemelt jutalmazással magukhoz láncolják az embereket, akikben ráadásul a legkevesebb igény sem mutatkozik viselkedésük, szokásaik, gondolkodásuk megváltoztatására.


Orbán Viktor szavai, amelyek a jó ízlés nevében elítélik az “Adj gázt!” felvonulást, felérnek egy hasonló fősímogatással. Az ember nyugodtan hátradől, hogy ő normális, nem szélsőséges, bezzeg a “nácik”, meg ugye a “komcsik”, esetleg a hőbörgő, lázadozó “liberálisok”, akik - Kocsis Máté tájékoztatása nyomán - már a diákság egy részét is maguk mögött tudhatják, azok persze nem nyugszanak, mindig és mindent fel akarnak forgatni, ami jó, ami “ízléses”. Persze ha ő maga zsidózik, kommunistázik vagy buzizik - olyan emberek kapcsán is, akik nem zsidók, sosem voltak kommunisták és még csak közelről sem homoszexuálisak - az persze nem ízléstelen és nem szélsőséges. Bosszankodásuk és dühük jogos, és ha netán kellemetlenül éreznék magukat, azért a szidalmazott “ellenség” a hibás. Amit tesznek, ahogyan viselkednek, és ahogyan gondolkodnak, az jó. Mert így tanulták. Persze nem pártszemináriumokon és tankönyvekből, hanem az életből: együtt sírva-nevetve, de elmaradhatatlan apró jutalmakkal, otthonosnak álcázott környezetben. Egy hatalmas, embertelen, eltömegesedett, de önmagát “családként” definiáló politikai közösségben, ahol együtt tréfálkoznak azon, hogy “a pénz számolva, az asszony verve jó”.

Címkék: orbán fidesz holokauszt orbán viktor antiszemitizmus neonáci állampolgári tudatosság

Semmit? Róluk? Nélkülük?

 2013.04.05. 20:11

A napokban lezajlott egy fontos találkozó Bajnai Gordon és néhány határon túli magyar szervezet képviselője és támogatója között. Az eseményen nagyjából olyan kijelentések hangzottak el, amelyekre számíthattunk, és amelyek önmagukban ideális irányát vázolják a határon innen és túl élő magyarság kétoldalú politikai kapcsolatrendszerének. Ám az utóbbi hetek eseményei számos olyan kérdést vetnek fel az úgynevezett "nemzetpolitika" terén, amelyek megválaszolása vagy legalább részleges megfontolása nélkül gyakorlatilag nem sok értelme van - és lesz az elkövetkező évtizedekben - arról beszélni, hogy kinek lesz választójoga Magyarországon és hogyan.

E kérdések a magyarság mint a Kárpát-medence különböző régióiban élő, az ezeréves magyar államot, történelmet és kultúrát sajátjának érző népcsoport szempontjából két alapvető, a politikában szinte teljesen mellőzött, a köztudatban pedig majdhogynem egészében hiányzó problémakörbe csoportosíthatóak: 1. A régiónkban élő népek képesek-e, és kell-e nekik az együttélésnek valamiféle pozitív, egymás kölcsönös megbecsülésén, tiszteletén és elfogadásán alapuló formáját együtt, kölcsönösen megvalósítani? 2. Az erre vagy ennek ellenkezőjére tudatosan vagy épp tudatlanul, közvetlenül vagy közvetett módon törekvő politika mennyiben képes és mennyiben akarja figyelembe venni a "való életet"?

Az utóbbi hetekben Székelyföld nemcsak az etnikai feszültségek, hanem a magyar-magyar és a magyar-román és általában a különböző népek együttélésének lehetőségéről való gondolkodás középpontjává vált számos médiumban. Ennek közvetlen oka nyilvánvalóan a magyar politikában nagy vihart kavart székelyzászló-ügy, a Sabina Elena által viselt fejpánt Európát bejáró története vagy épp a román döntéshozók és az őket támogató értelmiség kérlelhetetlensége a székelyföldi autonómia ügyében.

Míg a magyar kormány tiltakozással, szolidaritásvállalással vagy épp lazább "keménykedéssel" reagál, illetve úgy tűnik: tud reagálni ezekre az ügyekre, addig a román kabinet is csak azt teszi, amire képes: kivár, hogy végül majd meghozhassa kétharmaddal élve a Románia területi újjászervezéséről szóló döntést, ami hosszú időre megpecsételheti az erdélyi és a székelyföldi magyarság sorsát. Ám ugyanígy a magyar kormány "nemzetpolitikája" is döntő lehet a romániai magyarságra nézve: az a primitív, a történelem és a kultúra rombolásán, sárba tiprásán alapuló "etnicizmus", amely Orbánék és Pontáék nemzetfelfogását egyaránt jellemzi, évtizedekre eldöntheti a magyar kisebbség, és ezzel nem mellesleg az "anyaországi többség" sorsát, valamint a románokkal való együttélés minőségét.

Mert itt alapvetően mégis csak arról van szó, hogy vagyunk mi, magyarok, meg ők, a románok, és lévén, hogy szomszédos nép vagyunk, meg kell próbálnunk európai módon együtt élnünk egymással. Ez az egyetlen lehetőségünk, ha magunkat valamiféle európai kultúrában gyökerező nemzetnek tartjuk - ahogyan egyébként a románoknak is. A vegyes etnikumú területeken pedig - különösen ott, ahol a magyarok és a románok száma egyaránt jelentős - épp olyasmi kezd most történni, ami ezzel ellentétes irányba vezet, és ami a "be nem teljesült múlt" feléledéséhez vezethet.

Markó Béla nemrég egy interjúban a 23 évvel ezelőtti romániai eseményeket felidézve beszélt arról, hogy Marosvásárhelyen 1990 tavaszán tömegek estek egymásnak a magyarok és a románok közötti feszültség eredményeképp. Akkor a románok ütöttek először. Emberek haltak meg és lettek örökre nyomorékok csak azért, mert románok vagy magyarok voltak. Most Elena homlokpántja kapcsán - az elmúlt évtizedekben a székelyföldi etnikai viszonyok felborulása keltette feszültség és a közvetlen előzmények ismeretében - úgy tűnik, hamarosan újra megismétlődhet mindez a Székelyföldön. És lehet, hogy ezúttal a magyarok fognak ütni először. Azok, akiket 1990 után újból legalapvetőbb kisebbségi jogaik elvesztésével, csorbításával fenyegetnek, és  azok, akiket hazug ideológiákkal és egy sosem létező "székely nemzeten" alapuló autonómia megvalósításának szükségszerűségével hülyítenek Budapestről, hogy végképp elfelejtsék, hogy a saját életükről, sorsukról szóló döntéseket nekik, saját maguknak kell meghozniuk. A politikusoknak pedig legfeljebb közvetítő szerepük lehet ezekben a kérdésekben.

A most kialakult probléma pedig mindenki számára fontos: minden magyarnak és románnak egyaránt, függetlenül attól, hogy országában a többségi vagy a kisebbségi nemzet tagja, és hogy vegyes lakosságú területen él-e vagy sem. Ha kulturált, európai nemzetben élni azt jelenti, hogy egy közösség tagjaként felelősségünk van azért, hogy ne azért szülessenek emberek, hogy azok mások szemét kiverjék vagy mások az ő szemüket verjék ki a nemzetiségük miatt, akkor a jelenlegi helyzetet nem nézhetjük tétlenül: olyan politikusokra, politikai pártokra van szükségünk, olyan elitet kell választanunk magunknak, akik képesek ennek a felelősségnek a tudatában kormányozni és ezzel összehangban cselekedni még a legnehezebb időkben is. 

Hosszú távon egészen biztosan megérné.

Címkék: bajnai gordon román marosvásárhely székely székelyföld markó béla állampolgári tudatosság sabina elena

Ez most valami "új"?

 2013.03.28. 15:01

Ha már kaptak dicséretet és elmarasztalást is azok, akik videóüzeneteket küldözgetnek Orbán Viktornak, kár lenne tovább ülni ölbe tett kézzel, sőt: itt van két problémakör, amely már a cikkek első olvasásakor méltán az érdeklődés középpontjába került. Először is: mennyiben lehet igaz és mennyire jogos felvetés az, hogy a videóüzenetekben szereplő fiatalok "SZDSZ-es dumát nyomnak", és hogy nem képesek semmiféle újat mondani? Másodszor pedig: vajon lehet-e és kell-e egyáltalán a lakosságnak bármiféle "újat" mondani? Képesek-e erre a politikusok, tudatában vannak-e ennek, valamint hogy a "jövő politikusainak",  vagy akár az állampolgároknak szembe kell-e nézniük ezzel a kérdéssel, és ha igen, akkor hogyan. 

Nem hinném, hogy az általam ismert videófelvételeken elhangzó legjobb beszéd elmondója is azért adott volna hangot aggályainak, mert mondandójával be akarna szállni a politikai pártok versenyébe, netán a jövőben komolyabban politikával kívánna foglalkozni. Nem kizárt persze, de abból a tényből, hogy kamerával rögzítették véleményüket, még nem következik ilyesmi. A jelenség sokkal inkább az állampolgári tudatosság erősödésére utal, valamint arra, hogy olyan emberek is elkezdtek érdeklődni közpolitikai kérdések iránt, akik eddig jobbára távol tartották magukat a politikából.

Egy szóval állampolgári vélemények jelennek meg audiovizuális formában, amelyek nem akarnak többet annál, mint hogy elmondassanak, meghallgattassanak. Ennyi. Nem politikusokról van szó, akik más politikusoknak üzennek, hanem egyszerű választókról, civilekről, akik véleményt nyilvánítanak, hangot adnak aggályaiknak, valamint néhol igyekeznek ironikusan reflektálni arra, hogy az "üzenj Orbán Viktornak" felhívás egy olyan megnyilatkozás létrehozására szólít fel, amely épp egy Orbán Viktornak címzett üzenetként tud majd legkevésbé működni.

Ha egy ilyen üzenetben XY magyar állampolgár, egyetemista azt mondja, hogy aggódik a jogállamiság lerombolásáért vagy bizonyos emberek társadalmi kirekesztése miatt, netán azt találja üzenni a miniszterelnöknek viccesen, hogy „ha a pokolban egy asztalhoz kerülünk, én mindig adok majd önnek a tányéromból”, miért kérünk tőle számon olyasmit, amit nem kellene? Miért ne beszélhetne úgy és olyan témákról, amikről már mások is mondtak nem egy-két dolgot, netán hasonló megfontolásokkal, mint amiket az egykori SZDSZ tűzött a zászlajára. Miért kellene neki valami "újat" üzenni Orbánnak, olyasmit, amiről politikusok eddig még nem beszéltek, és miért baj az, ha olyan szurkálódó mondatokat címez a miniszterelnöknek, amelyeket pl. Bajnai vagy Mesterházy élesben biztosan nem mondana neki - mert ők politikusok.

És végső soron - akár leendő vezetőkről beszélünk, akár nem, bár most jobb, ha az "állampolgároknál" maradunk - miért kellene ezeknek a fiataloknak bármiről is újat mondaniuk, vagy azt akarniuk, hogy az általuk megválasztott politikusok "újat" mondjanak? Azért, mert az, ami "régi", kevésbé jó vagy nem vált be? Esetleg az emberek nem szeretik azt, ami "régi"? Miért baj az, ha valaki olyan értékekért áll ki, amelyeket a rendszerváltást követő időszakban minden politikai erő egyformán fontosnak tartott - még akkor is, ha a hatalmon lévők legfeljebb csak a szavak szintjén mutatták az érdeklődés jelét irányukba? Talán jobb lenne, ha valami olyasmiről beszélnének, amiről eddig még senki? Vagy ha azt hinnék, hogy valami "újat" mondanak, valójában pedig nem? Másfelől pedig mennyire lenne értelmes dolog azoknak a választópolgároknak valami egészen újszerű dologról beszélni, akiket a kádári módszereket idéző rezsicsökkentés vagy a Jobbik és a Fidesz demagóg, populista, múltidéző retorikája képes aktivizálni? Egy szóval olyanoknak, akik egyértelműen azt szeretik, ami "régi".

Érdemes lenne azért ezeken a dolgokon is elgondolkodni.

Címkék: orbán felsőoktatás orbán viktor ellenzék hallgatói hálózat kemény zsófi állampolgári tudatosság üzenj te is orbán viktornak papp réka kinga

Érdekel még Szaniszló Ferenc?

 2013.03.20. 19:08

A nemzeti ünnepen megkapta a NER-től "jól megérdemelt" kitüntetését a rasszista ufókutató és összeesküvés-elméletész Szaniszló Ferenc, valamint Magyarország ki tudja, hanyadik leggázabb rockzenésze, a revizionista dalszövegeket író Petrás János is. Ma már mindenki szinte azt követeli, beleértve Balog miniszter urat is, hogy - ha már kétszeres baklövést sikerült elkövetni - legalább az egyikük adja vissza önként a díjat. És ha már választani kell, hogy melyikük, akkor nyilván a kevésbé népszerű és szalonképes figura legyen az. Szaniszló Ferenc amúgy sem túl szerethető figura, aki a rendszerváltás előtt fiatal korához mérten meglehetősen szép karriert futott be, manapság pedig különböző népcsoportok elleni uszítással és összeesküvés-elméletek széles nyilvánosság előtti terjesztésével foglalkozik. Vele szemben Petrás lényegében egy szerethető, nyolcvanas éveki Vikidál Gyulát vagy Pataky Attilát idéző zenész-figura, aki négyakkordos veretes heavy metal-punk számainak éneklésével képes "valódi" közösségi élményt nyújtani sok embernek, akiknek a populáris kultúra más szegmense - beleértve az unalomig önmagukat ismétlő, igénytelen kereskedelmi televíziós műsorokat vagy mondjuk a giccses és csak a felszínre fókuszáló Eurovíziós dalfesztivált - már nem képes megadni ugyanezt. Mellesleg a "Nemzeti Ügyek Kormánya" miért bántana olyan valakit, aki "csak" a magyarságtól elcsatolt területekről és azok visszaszerzéséről énekel dalainak nagy részében? Marad tehát Szaniszló Ferenc - őt kell hát megkérni, hogy szíveskedjen visszaadni a díjat.


Azon, ha esetleg esze ágában sincs így tenni, nem csodálkoznék. Teljesen jogszerűen kapta meg a kitüntetést - ezt a magyarázkodó miniszter is tudja -, ráadásul az őt érő támadásokban csak az a rögeszmés-paranoiás eszmerendszer nyer visszaigazolást, amit hosszú évek óta a televízió kamerái előtt is nyíltan felvállalva hirdet. Ebből a szemszögből nézve mindenképp kár volt most Ilan Mornak megszólalnia - bár megtehette, joga volt hozzá. A miniszter pedig kínosan magyarázkodik és levelezget Szaniszlóval, de kérdem: minek? Ugyanígy kérdem: miért kell a civileknek a díj visszaadása vagy visszavonása mellett kardoskodni?


Képzeljük el, hogy Szaniszló visszaadja a díjat. Két héttel később már arra sem fognak emlékezni, hogy egyáltalán megkapta. Ráadásul jövőre ugyanúgy ki fogják tüntetni azokat, akiket akarnak - nyilván ezek után több odafigyeléssel. A történet így egészen feledésbe merül. Miért lenne ez jobb verzió, mint az, ha marad a mostani állapot? Gondoljunk bele: ha Szaniszló megtartja a díjat, akkor egyre többen fogják visszaadni a sajátjukat az eddigi díjazottak közül, míg végül már csak azok maradnak, akik szimpatizálnak Szaniszlóval. Ebben az esetben pedig már a kormány számára is vállalhatatlan helyzet alakul ki, hiszen a Táncsics-díj - a névadó személyéhez egyébként igencsak méltatlanul - így "szélsőjobbos díj" lesz, ami igen kellemetlen helyzetet eredményez például a jövő évi kitüntetések adományozásakor, mivel senki értelmes emberfia nem fogadja el a "megtiszteltetést". De még ha nem is adják vissza tömegesen a kitüntetéseket, a kormány akkor sem moshatná le magáról azt a szégyent, amire Szaniszló Ferenc képernyőn feltűnő figurája emlékezteti nap mint nap. Arra, hogy volt olyan ember köreikben, aki nemzeti ünnepünkön kitüntette ezt a hibbant szélsőjobbos újságírót "munkásságáért". Arra, hogy a kormány elismeri és díjazza azt a fajta ostobaságot és bunkóságot, amit ez az ember képvisel.

Erre már ők is rájöttek, ezért visszakoznak. Ne segítsünk nekik, egyék meg, amit főztek. Már csak azért se, mert ezzel egy időben épp egy jobbikos alkotmánybíró kinevezésével kedveskedtek a "nemzeti oldalnak".

Címkék: antiszemitizmus szaniszló ferenc szélsőjobboldal balog zoltán

Mindörökké antiszemitizmus

 2013.03.17. 19:59

A napokban olvashattunk arról, hogy az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének oktatóinak névtábláit felmatricázták nem túl barátságos és antiszemita tartalmú cimkékkel. Nyilván nem szép dolog, mondhatnánk felháborító, bár egy ilyenfajta antiszemita megnyilvánulás az egyetemfoglalások közepette nyilvánvalóan "hatékonyabb" a kitervelők részéről, mint amúgy.

Nem szeretnék felesleges találgatásokba bocsátkozni az elkövetők személyét, motivációit, stb. illetően, viszont érdemes lehet elgondolkodni a következőn: nemrégiben napvilágot látott egy írás a Mandiner blogjában, amely lényegében azt állítja, hogy a fent nevezett intézet oktatása "ideológiailag egyoldalú", tehát inkább "baloldali értékeket" közvetít, vagy épp "értékrelativizmust". Le is ment egy aránylag értelmes vita a blogon, amelyben az ellenérvek mellett betekintést nyerhettünk a "tarsolylemezes bölcsészek" világába is - ami adott esetben akár még vicces is lehet.

A probléma nem is a cikkekkel volt, még csak nem is az indítócikkel, hanem sokkal inkább a hozzászólókkal. A blogbejegyzés kommentjeiben megjelenő mocskolódó és antiszemita hozzászólók - akik mellesleg nem hinném, hogy olvastak volna bármit is, amit a szóban forgó intézet olvasmányként kiadott, de még valószínűleg könyvet sem igazán - egyből kaptak a témára. Ez sem baj önmagában, hiszen végül is bárki bármit elolvashat és bárki bármiről azt gondol, amit akar, de a Mandineren évek óta tendenciaszerűen jelen vannak a legdurvább antiszemita kommentek, tehát a hozzászólók úgymond "hazajárnak" hozzájuk, és senki sem küldi el őket más égtájakra. A szerző pedig hiába ír mérsékelt hangnemben, ráadásul olyasmit, ami símán belefér a "vitaképes" kategóriába, tehát nem agyament szélsőjobboldali ostobaságokat hord össze, ha a cikkeit évek óta vadbarmok olvassák, olyanok, akiknek legfeljebb ötletet ad egy ilyen írás arra, hogy pontosan kit kell gyűlölni és kinek a névtábláját kell átmatricázni.

Nehogy azt higgye bárki, hogy a szólásszabadság korlátozásának híve vagyok, és azt se, hogy támogatom a gyűlöletbeszéd hatósági üldözését. Ahogyan azt sem tartom jó ötletnek, ha valaki kommmenteket moderál vagy törölget folyamatosan. Azt viszont egy valamit is magára adó, szélsőjobbal nem szimpatizáló portál igazán elvárhatná magától, és nem széljobber olvasóinak igazán megtehetné azt a szívességet, hogy valamilyen módon tud tenni az ellen, hogy a nácik széttrollkodják a fórumuaikat és az ő oldalára járjanak éveken keresztül "eszmét cserélni" és "ötletelni". Vagy csak én nem szeretném, hogy folyamatosan antiszemiták olvassák és kommenteljék az írásaimat? Csak én nem szeretnék ötleteket adni nekik valami hülyeségre?

Címkék: felsőoktatás antiszemitizmus elte mandiner egyetemfoglalás

Államfő

 2013.03.14. 12:44

Manapság sokaknak igen nehéz lehet államfőnek lenni. Nehéz, de nem a feladattal járó nehézségek vagy az egyénre nehezedő nyomás, hanem sokkal inkább a jelölés és a kinevezés mögött megbúvó háttéralkuk és a hatalom tényleges birtoklóinak szándékai és számításai, valamint az elnök személyisége miatt. Nehéz lehet, mert már jelölésekor sem tud nemet mondani, később meg végképp nem. Jelleméből következik, hogy már eleve lehetetlen, hogy önálló döntéseket hozzon, képtelen bármire is nemet mondani, ahogyan igent sem mond magától. Csak mások igenjének és nemének képes hangot adni. Szerepét meggyőződéssel vállalja és viseli, de túl gyenge ahhoz, hogy belátásait és ítéleteit az erő ellenében hangoztassa. Ezért vasfegyelemre és önmérsékletre van szüksége, hiszen gyenge. Mások könnyűszerrel legyűrik, viszont könnyen áldozatul eshet saját énje csábításainak is.

Így működik alapjáraton a mi elnökünk. A tehetetlenségből és a döntésképtelenség érzéséből fakadó összeütközéseit, ellentmondásait saját szerepével és másoknak megfelelni akarásával csak úgy tudja feloldani, ha felszámolja önmagát. Ha van még benne egy kis erő és lemond, akkor talán megmenekül, de ha nem mond le, hanem szolgai hűséggel végzi feladatát, akkor örökre elnök marad. Ha pedig a rá bízott feladatnak szegül ellen, tehát valódi hatalommal bíró elnökként kezd viselkedni, akkor mások semmisítik meg.

Benedek lemondott. Nem bírta tovább. Ami tudomására jutott, arról csak utódja beszélhet majd. Saját tehetetlenségét és tenni nem akarását visszavonulásával pedig jövőbeli, eddig még meg nem tett, de innentől fogva megteendő cselekedetekre váltotta, hogy aztán eljöhessen Ferenc, akinek esze ágában sincs eleget tennie a felszólításnak.

János viszont kevésbé érezte tehetetlennek magát, mert - nem látva már a megválasztásakor hangoztatott roppant nagy felelősséget, csak a vele szemben álló iszonyatos erejű hatalmat - eldöntötte: elnök marad. Nem mondhatott nemet, de nem is mondott le, sőt, valójában az államfői hivatalt degradáló alkotmánymódosítás aláírásával vált igazán Orbán elnökévé. Igent mondott a neki címzett államfői méltóságra, és már csak az a kérdés, mit fog válaszolni, ha ura megkérdezi: "És hogyan szólíthatlak ezentúl, János?" "Pálnak, uram" - hangzik majd a biztos válasz.

Címkék: pápa áder jános orbán viktor államfő alaptörvény

Felelősség. Kinek? Miért?

 2013.02.28. 15:02

Most, hogy a diáktüntetések és a "felsőoktatási reform" eredményei egyaránt kezdenek beérni - lásd az ELTE BTK HÖK körüli problémákat vagy az ugyanezen a karon jelenleg is zajló elbocsátási hullámot - ismét elkezdek napvilágot látni olyan írások, amelyek immár nemcsak a hallgatói érdekképviseletet, a felsőoktatást vagy az abban részt vevő fiatalságot minősítik általában, hanem a bölcsészetet, a bölcsészkarokat és szakokat, sőt, még az ott oktatott tananyagot is.


Nehéz szó nélkül elmenni egy olyan cikk mellett, mint Bakó Bea írása, mivel az bizonyos tendenciaszerű jelenségekből, illetve azok sajátos, nehezen belátható, sokszor önmagának ellentmondó értelmezéséből von le következtetéseket, hogy magyarázatot adjon a szélsőjobboldali eszmék népszerűségére az egyetemisták, különösen a bölcsészhallgatók körében. A szerző röviden és tömören azt állítja, hogy, bár az ilyen eszmékre sokan már a középiskolákban fogékonnyá válnak, az egyetemi oktatás tematikája és a tananyag, az olvasmányok és a tanári magyarázat által közvetített ideológiákkal, értékekkel, politikai-kulturális tartalmakkal való azonosulás képtelensége nagyban hozzájárul a szélsőséges eszmék preferenciájához, lévén, hogy nincs más "értelmes" alternatívájuk.

Ennek egyik oka az "ideológiai egyoldalúság" - legalábbis bizonyos karokon, tanszékeken kurzusokon, ahogyan azt a szerző állítja. Vagyis az egyetemi kurzusok oktatói "úgy csináltak, mintha a kultúra, a filozófia, az esztétika csak és eredendően baloldali, liberális és értékrelativista lehetne. Nem kínáltak más alternatívát a frankfurti iskolán, a feministákon és a ’68-as lázadókon kívül. Azzal, hogy a jobbközép, konzervatív elméleteket levegőnek tekintve egyszerűen mellőzték az elméleti tananyagból, arra kényszerítették az Adornónál meg Foucault-nál többre avagy másra vágyó hallgatókat, hogy maguk keressenek külön utakat. Így, vonalvezető és szélesebb spektrum kínálása nélkül sokan könnyen bedőlhettek a populista szélsőjobb szólamoknak." A cikk írója természetesen megjegyzi, hogy a tananyag "ideológiai egyoldalúsága" egy általa ismert egyetemi intézetre jellemző, de természetesen sejthetjük - különösen azért, mert a cikk az ELTE oktatójának egy korábbi írásának "mit rontottunk el?" típusú kérdésére próbál lehetséges választ adni -, hogy általános elterjedt, esetleg tendenciaszerű jelenségről van szó.

És bár a szerzőnek igaza lehet abban, hogy "az ideológiai egyoldalúság sulykolása is politika" - bármit is jelentsen ez a mondat - , nem biztos, hogy helyes arra következtetni, hogy "nem értékrelativista, "nem 68-as" vagy "nem feminista" elméletek és szerzők tanítása bármit is változtatna a a hallgatók politikai meggyőződésén és a szélsőjobbhoz való viszonyán.

Amennyiben az idézett félmondatot úgy értjük, hogy egy szerző szövegének vannak politikai olvasatai, esetleg személye valamilyen politikai mozgalomhoz köthető, és hogy ezeket a jelentéseket nem lehet - és nem is érdemes - teljesen kikapcsolni egy közvetlenül nem politikai aspektusokat vizsgáló egyetemi szemináriumon, még akkor sem lehet igaz az, hogy az egyetemi tananyag közvetlenül befolyásolná a diákok politikai meggyőződését. Semmiféle kézzelfogható bizonyíték nincs erre (ahogyan arra sincs egyébként, hogy az egyetemi karokon és szakokon a tananyag "ideológiailag egyoldalú" lenne).

Induljunk ki abból, hogy a bölcsészkarok kurzusain az olvasmányok nem a hallgatók "ideológiaéhségének" kielégítése érdekében, hanem sokkal inkább egy adott tudományos ismeretanyag vagy módszerek elsajátításának céljából szerepelnek egy adott kurzus tematikájában. Azt, hogy az egyetemen, még a bölcsészkarokon is tudományos képzés folyik, nem pedig agymosás, senki sem tudta hitelt érdemlően kétségbe vonni. Egy egyetemi kurzus olvasmánylistája sokkal inkább tükrözi az adott tanszék, szak vagy oktató által végigjárt utat, az egyéni vagy csoportos, itthon vagy külföldön folytatott kutatómunkát, mint világnézetet vagy meggyőződést. Ezért más az oktatás az ELTÉ-n, mint a Pázmányon - de akár mondhattam volna SZTE-t és PTE-t is - , nem pedig azért, mert az egyik egyetemen az oktatók inkább "jobboldaliak és katolikusok", míg máshol "baloldaliak és ateisták". Még akkor is, ha a világnézetnek, a politikai vagy a vallási meggyőződésnek szerepe lehet egy-egy kutató vagy kutatócsoport életében és pályafutásában. De mindennek ellenére ott a közös mérce, a "tudományosságé", ami minden egyetem számára érvényes. A probléma pedig általában ott kezdődik, amikor a tudományosság igénye valamilyen módon csorbát szenved: egyes tudományos nézetek dogmává merevedése, megkövesedett ideológiákká válása sokkal nagyobb problémát tud okozni egy egyetemen, mint az, hogy melyik oktató melyik pártra szavaz, vagy hogy jár-e adott esetben templomba, és ha igen, akkor melyikbe. Persze ez most nem tartozik annyira a tárgyhoz.

Az pedig, hogy az egyes kurzusokon az olvasmányok mennyiben hatnak a hallgatók világnézetére, közel sem mutatható ki a pártpreferenciák vagy a politikai ideológiaválasztás szintjén. A diákok az egyetemen új gondolkodás- és látásmódokkal gazdagodhatnak, továbbá természetesen új ideológiákkal ismerkedhetnek meg, de ezek az új tapasztalatok nem döntik romba addigi világnézetüket. Az, hogy valaki "jobboldali" vagy épp "baloldali", vélhetően sokkal mélyebben gyökerezik az egyénben, minthogy azt egy Marx- vagy egy Adorno-kurzus hatására feladja, vagy esetleg tejesen elbizonytalanodjon meggyőződésében. Egy húszéves szocializációs folyamatot, tele személyes, belső indíttatású vagy tanult motívumokkal, családi vagy környezeti mintákkal, legfeljebb csak csiszolni, finomítani fognak az egyetemi évek, amelyek egyéb iránt nem csak és kizárólag egyetemi oktatásból állak. Ha pedig valaki sokat vagy látványosan változik, annak közel sem biztos, hogy az elvégzett szak, a megszerzett vagy meg nem szerzett tudás az oka, hanem sokkal inkább az új hely, környezet, barátok, tapasztalatok, stb.

Arra nem gondolt például a cikk szerzője, hogy egy (átlagos képességű) vidéki diák, aki mondjuk a fővárosba érkezik, sokkal inkább korábbi és esetleg újonnan szerzett negatív tapasztalatai, újdonsült széljobber cimborái és mondjuk az általa korábban igénybe vett iskolarendszer egyenlőtlenségeiből fakadó tanulási nehézségei miatt talál választ problémáira a szélsőjobb világmagyarázatokban, mint az egyetemi tananyagokban szereplő szövegek politikai felhangjai vagy szerzői világnézete miatt?

Arról pedig, hogy mennyiben lehet összefüggés az egyetemi oktatásban a szerző által uralkodónak vélt ideológiáknak a diákok pártpreferenciájához, röviden csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy - kutatások alapján - az égvilágon semmi. Ha elfogadnánk azt, hogy az egyetemek túlnyomórészt a frankfurti iskola, a '68-asok, a marxisták és a feministák tanait közvetítik, továbbá azt, hogy ezek komoly hatást gyakorolnak az egyetemisták világnézetére, akkor nagyjából azt kellene látnunk, hogy a diákok egy jelentős, az "elfogadókat" kitevő csoportja az MSZP-t és a Munkáspártot, egy másik jelentős, az "elutasítókat" tömörítő csoportja a Jobbikot, míg egy harmadik jelentős csoport pedig a Fidesz és a KDNP politikáját támogatná, ám az ő számuk - az "ideológiai egyoldalúság" miatt - egyre csak csökken. Ezzel szemben a kutatások inkább azt erősítik meg, hogy a fiatalok döntő hányada sokkal inkább az aktuálpolitikai eseményekre és trendekre reflektálva választ magának pártot: jelentős a jelenlegi politikai berendezkedést elutasítókkal való szimpatizánsok száma (LMP), valamint kimondottan alacsony az MSZP és a DK támogatottsága a fiatalok körében, ami összhangban van politikusaik és kormányaik lejáratódásával. Ami a Jobbik kimagasló eredményét illeti, az részben a kiábrándultsággal hozható összefüggésbe, részben pedig a már általam és már a cikk szerzője által említett, hivatkozott okokra vezethető vissza.

Most ez utóbbiak kapcsán érdemes még egy utolsó megjegyzést fűznünk a szöveghez. Miből gondolja a szerző, hogy azok az egyetemisták, akik már középiskolás korukban a szélsőjobb követőivé váltak, és akik sok esetben már eleve felkészületlenül, alkalmatlanul kerültek be a felsőoktatásba, szélesebb ideológiai spektrumú, tehát konzervatív eszméket is tartalmazó tananyag esetén nem a szélsőségeket választanák? Vagy kicsit továbbgondolva: ha vannak olyan emberek, akik számára egy egyetemi olvasmány és az abban foglaltak kizárólag valamiféle megkérdőjelezhetetlen igazságként tudnak megjelenni, és ezeket elutasítva a szélsőjobb felé fordulnak, akkor vajon tudnának-e mást választani abban az esetben, ha az olvasmánylisták világnézetileg sokszínűbbek lennének?

Valószínűleg nem, hiszen épp a sokszínűségre kevésbé érzékenyek azok, akik számára az egyetem csak egy fiatal felnőttek számára fenntartott óvoda. És nem mondom, hogy azoknak, akik létrehozták és fenntartják nekik ezt a játszóteret, teljesen ártatlanok, hiszen épp a fejkvótarendszer miatt kénytelenek asszisztálni a játékukhoz, kiszolgálni, kielégíteni az igényeiket. De azt azért nem szabad elfelejtenünk, hogy a probléma nem az egyetemen kezdődik, hanem jóval korábban, talán valamikor ott, amikor a gyermek először találkozik a szüleivel, a családjával, környezetével és az első nevelőivel. Az egyetemnek és az egyetemi oktatásnak pedig nem az lenne a feladata, hogy a kapuit átlépő embertömeg szocializációs és tudásbeli hiányosságait foltozgassa, hogy megértési nehézségekkel küszködő frissen érettségizettek felfogóképességét tágítsa, vagy hogy ideológiai otthont nyújtson a kiábrándult fiatalok tömegei számára, hanem, igen egyszerűen szólva annyi, hogy megtanítson egy szakmát, amit másféle módon és másféle intézményes keretek között nem lehet elsajátítani, és amelynek elsajátításának feltételeit inkább nem lehet a felsőoktatásba belépők igényeihez igazítani. Ez egy fontos kiindulópont, amely a bölcsészettudományok körében épp annyira érvényes, mint másutt.

Az pedig szomorú tény, hogy az elmúlt húsz évben a döntéshozók épp az egyetem alapvető adottságait és az egyetemi oktatás leginkább magától értetődő céljait nem vették figyelembe, sőt, amennyire csak lehetett, súlyosbították a helyzetet. Miért kell hát épp azt hibáztatni, aki legjobb tudása és szándéka szerint végzi a munkáját? Azért, mert ő és az őt foglalkoztató intézményrendszer nem készült fel arra, hogy buta és érdektelen emberek tömegének a kedvében járjon, ráadásul a politika szeszélyeinek teljesen kiszolgáltatva?


Érdemes lenne azért mindezen elgondolkodni, meg akár azon is, hogy jó szakmát választottunk-e. Azt fontos tudni, hogy még a legelismertebb bölcsésztanároknak is vannak előítéleteik és tudatosan vagy kevésbé tudatosan hatni próbálnak a diákok világnézetére. Persze ettől még lehetnek nagyon jó oktatók. Megítélésükben pedig kizárólag ez lehet az egyetlen szempont. Akik pedig úgy érzik, hogy saját és oktatójuk világnézete között feloldhatatlan ellentmondás van, ha a kiadott olvasmányok kizárólag eddig a pontig értelmezhetőek, vagyis nincs semmilyen konstruktív, építő jellegű hatásuk, akkor érdemes oktatót váltani, amihez mindenkinek joga van, vagy pedig elgondolkodni azon, vajon valóban az adott képzésen van-e a helyünk.



Címkék: mszp fidesz felsőoktatás jobbik bölcsész szélsőjobboldal lmp

Hol van itt az önkény?

 2013.02.21. 19:32

A Mandiner Blogban ma arról olvashattunk, hogy az Alkotmánybíróság Vajnai Attila, vöröscsillag-viselésért idehaza elmarasztalt, majd strasbourgi ítélete után rehabilitált munkáspárti politikus beadványa kapcsán megsemmisítette azt a törvényt, amely tiltja az önkényuralmi jelképek használatát. Az a törvény viszont, amely a holokauszt és a kommunizmus tagadását bünteti, természetesen érvényben marad, így mégsem lesz könnyű dolga annak, aki a kommunista vagy a náci diktatúrák jelképeit kívánja magára aggatni, hiszen ezért adott esetben akár börtönbe is kerülhet. Ráadásul a jogalkotó vélhetően a további korlátozás lehetőségét válsztja - ha másképp nem, akkor a "gránitszilárdságú alkotmány" ötödik módosításával.

A probléma nyilván korántsem megoldott, és a jelenlegi magyar kormányt ismerve vélhetően nem is lesz rá értelmes megoldás - sem a véleménynyilvánítási szabadság, sem pedig a szélsőségek megfékezésének tekintetében. Persze nagyon nehéz is lenne egyetlen egy - vagy akár több - "helyes" és "európai" megoldást találni.

Abban egyetérthetünk a bejegyzés szerkesztőjével, hogy fontos a véleménnyilvánítási szabadság, ezért egy "fejlettebb demokráciában" kevesebb korlátokra lenne szükség ezen a téren. Ez rendben is van, ezért alapvetően nem a jelképek puszta megjelenítését, használatát kellene szankcionálni, hanem mondjuk a használat konkrét kontextusát, a használat közbeni viselkedést figyelembe véve kellene eldönteni egy adott esetről, hogy az bűncselekmény-e vagy sem. Persze ehhez jól megírt törvény és józan mérlegelésre képes bírák kellenek. Mindkettő együtt.

Ami ezzel összefügg - és amiben a cikk szerzőjével már kevésbé érthetünk egyet - az a vörös csillag és a horogkereszt közé tett egyenlőségjel. Hiszen, ha a használattól és a kontextustól tennénk függővé a büntethetőséget, akkor a vörös csillagnak még inkább létezhetne olyan, politikai mozgalomhoz köthető használati lehetősége, ami nem a gátlástalan politikai bűnözéshez és a totalitarista diktatúrákhoz köthető. Legalábbis ha elfogadjuk azt, hogy a 19. századi munkásmozgalom nem ilyen. Persze ez attól is függ, milyennek látjuk a történelmet, már pedig sejthető, hogy azok számára, akik egy törvénynek köszönhetően Bajcsy-Zsilinszky Endrét a kommunista diktatúra megalapozásában vagy kiépítésében szerepet játszó személyiségnek tartják, és lecserélik a róla elnevezett utca nevét, nem sokat számítanak a történelmi tények és a történettudomány eredményei. Jó, persze lehet azon vitatkozni, hogy mennyire objektív vagy ideolgiamentes a történettudomány, meg azon is, hogy kit és mit hogyan kellene megítélni a munkásmozgalom történetében, de abban szinte száz százalékig biztos vagyok, hogy - kommunista jelképekkel ellentétben - ma egyetlen, nyugati világbeli, szakmailag elismert történész sem adna létjogosultágot annak, hogy a ma Európában általánosan tiltott náci jelképeknek a nácizmuson és a vele rokon diktatúrákon túl lenne bármiféle pozitív jelentése, vagy hogy létezne olyan politikai kontextus, amelyben a hitleri jelentéstől függetlenül használhatták ezeket.

Persze megjegyzem, szvasztikát ettől még nyugodtan lehet hordani, azzal semmi baj sincs, még ha kicsit hasonlít is a horogkeresztre.

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a vörös csillag használatát valamilyen módon ne kellene korlátozni, sőt: amennyiben a jogalkotó túl engedékeny, az indulatokat szül, valamint több érintett társadalmi csoportban is elősegíti a szélsőségek terjedését. Ezért semmiképpen sem lenne tanácsos például azt megengedni, hogy valaki, valamilyen tömegrendezvényen, vagy csoportosan, másokkal együtt, akármilyen ürüggyel önkényuralmi jelképeket használjon, beleértve az ötágú vörös csillagot is és annak bármiféle használati lehetőségét, például egy "ártatlan" május elsejei felvonulást. Elég sok indulatot gerjesztene, ha pártok logóján, demonstrációkon transzparenseken, masírozó emberek karján önkényuralmi jelképeket látnánk.

Az ellen viszont semmi kifogásunk sem kellene, hogy legyen, hogy valaki teljesen egyedül, otthon, vagy akár az utcán is ilyeneket aggasson magára, fotókat posztoljon a relikviáiról, esetleg egyedül, szépen, csöndben megemlékezzen a "hőseiről". Hogy miért? Mert az egyéni véleménnyilvánítás az interneten pl. már így is olyannyira korlátok nélküli, hogy az önkényuralmi jelképek legális használata nem sokat változtatna a helyzeten. Ott van például az az "emberalkatú", aki saját kommentelő nevét német vaskeresztekkel díszíti, és közben a náci fajelmélet atyjait megszégyenítő buzgalommal gyaláz embereket - amúgy szintén a Mandiner Blog írása kapcsán. Vajon jobban mutatna a komment (az oldalon a második) egy horogkereszttel?

Persze ez a játék a jelképek viselésével akkor jó leginkább, ha nincs egyedül az ember. Szóval, ha a törvény a csoportos viselést tiltaná, akkor biztosan nem lenne több horogkeresztes vagy vörös csillagos fószer az utcán - bár ki tudja-, vagyis ily módon igazából nem járulna hozzá a szélsőségek további terjedéséhez. Ráadásul eléggé úgy tűnik, hogy az internet bizonyos mértékben segít kiélni  emberek "önkényuralmijelkép-használati vágyát", ezért az egyéneknek szóló - a gyakorlatban már részben lezajlott - liberalizáció indokolt lenne.

A probléma inkább ott van, hogy vannak szélsőségek. Egy konstruktív társadalomképpel rendelkező kormányzat pedig inkább az ilyen jelenségeknek a csökkentését kívánja elősegíteni, nem pedig "kommunista utcanevekre" vadászik.

Címkék: kommunista demonstráció vörös csillag horogkereszt szélsőjobboldal

Öntudatos generáció?

 2013.02.15. 11:35

Az európai jóléti társadalmak válsága, a multikulturalizmus csődje és a törékeny, előnytelen kompromisszumok, újabb eladósodás és egy problémákkal küszködő gazdasági rendszer továbbműködtetésével fenntartható európai béke úgy tűnik, már a legfiatalabb generációban is a a kritika, az elégedetlenség, sőt a düh hangjainak felerősödéséhez vezet. Ennek kitűnő példája az a mozgalom, amelynek honlapjára a napokban bukkantam. Az Öntudatos Generáció egy francia mintára létrejött, fiatalokból álló csoportosulás, mozgalom, amely élesen és rendkívül kemény hangon bírálja a szülők generációját, a magyar és az európai közállapotokat, a jólét, a multikulturalizmus és a végtelen növekedés mítoszát. A honlapon megfogalmazott kritikák - vélhetően azért, mert még eléggé "gyerekcipőben jár" a projekt - kissé elnagyoltak, állításaik, feltételezéseik ködösek, pontatlanok, retorikájuk pedig jobbára a populizmuséra emlékeztet. Politikai mozgalmak esetében természetes az agitáció, úgyhogy ezzel még nem is lenne gond, viszont amikor már a harmadik hosszú szakaszt olvastam tele ugyanazokkal a lapos, semmitmondó állításokkal, hogy a multikulti ezért meg azért nem jó, meg hogy az uralkodó ideológia nem engedi kibontakozni saját identitásunkat, stb., szinte majdhogynem betelt a pohár.  Amikor pedig "magyarellenes rasszizmusról", "a magyar örökké bűnös nép" állításról mint az "uralkodó ideológia" egy fontos eleméről vagy a holokausztól mint a magyar történelem erőltetetten középpontba helyezett eseményéről olvastam, akkor már végképp elegem lett, és hirtelen magam előtt láttam a 25 évvel ezelőtti Orbán Viktort a többi Fidesz alapítóval. Vajon ők is ilyen módon viszonyulhattak akkor a magyar és az európai társadalmak problémáihoz, vagy csak a mostani agyament barbárságaikat látom bele a negyed százada indult "antikommunista társadalomkritikájukba"?

A holokauszt kérdéséből kiindulva igen jól rávilágíthatunk az oldal tartalmával kapcsolatos problémákra. Szeretném rögtön megjegyezni, hogy a magyar emberek történelmi tudatában, emlékezetében egyáltalán nem bír központi jelentőséggel a holokauszt, ráadásul még a történelemkönyvekben sem. Arról pedig végképp kevesen tudnak és kevesen ejtenek szót, hogy hogyan és milyen eszközökkel működött közre a magyar lakosság a zsidók üldözésében és elpusztításában. Arról pedig szintén kevesen tudnak, hogy mit köszönhet a magyarság a zsidóságnak, hogy annak, amit magyar művészetnek, kultúrának, oktatásnak, tudománynak, sportnak, stb. nevezünk - tehát az öntudatos Generáció által nagyra becsült "magyar identitás" -, létrejöttében és fejlődésében milyen fontos szerepet játszottak izraelita honfitársaink, akiknek ország- és nemzetgyarapító tevékenységét azzal hálálták meg elődeink, hogy gyermekeiket megfosztották az egyetemre járás lehetőségétől. Legalább is komoly akadályokat állítottak eléjük. Ahogyan a mai fiatalok elé állítanak - szüleiknek munkájáért, saját maguk, gyerekeik és az ország boldogulásáért tett erőfeszítéseiért és szavazataiért cserébe.

Ugye, mennyire nem korrekt elvenni valakitől a tanulás lehetőségét? Ráadásul így? És ugye, mennyire nem esik jól? Ahogyan a zsidóknak sem eshetett jól a numerus clausus, meg aztán valószínűleg az sem, hogy lényegében őket tették meg bűnbakká Nagy-Magyarország széteséséért és a két világháború közötti szociális feszültségekért. És persze az sem, hogy aztán segítettünk a németeknek kiirtani őket.


Persze ezt nem azért emeltem ki, mert nem értenék egyet a vonatkozó részben azzal, hogy a zsidóknak és a palesztínoknak egyaránt joga van élni az általuk lakott földön, és hogy Izraelt bírálni nem antiszemitizmus, hanem azért, hogy rámutassak arra, hogy francia oldalakat másolni, vagy inkább "átültetni", "magyarítani" úgy, hogy az illető nem ismeri a magyar és az európai történelmet, egy-egy problémakörhöz kapcsolódó alapvető információkat, tényeket, kulturális, társadalmi, politikai vonatkozásokat, az finoman szólva gáz.

Szóval nem javaslom lájkolni az oldalt, mindenesetre elolvasni érdemes, lehet belőle tanulni, és aki teheti, vesse össze az eredetivel, ami talán előrevetíti azt, ami majd a magyar"követőkkel" történni fog, ha egyáltalán történik majd valami.

Címkék: fidesz felsőoktatás zsidó cigány antiszemitizmus ellenzék multikulturalizmus numerus clausus állampolgári tudatosság öntudatos generáció generation identitaire