Sötét ország

 2013.02.03. 14:00

Ugyan évszázados vita folyik arról, hogy hazánk vajon inkább tartozik-e a Kelethez, mint a Nyugathoz, az utóbbi hetekben mégis bebizonyosodott, hogy "komp-ország" tartósan lehorgonyzott a "keleti parton", és onnan elmozdulni nem igazán szeretne .

Azt ugye tudjuk, hogy a poszkommunista Orbán Viktor a posztkommunista Vlagyimir Putyinnal épp nyélbe ütni készül az évszázad energiapolitikájának talán legmeghatározóbb üzletét, ami Magyarországot további évtizedekre kiszolgáltathatja a nyugatiak szemében vad és kiszámíthatatlan Keletnek. Persze nincs szó rossz vagy veszélyes üzletről, ez csak a rosszindulatú balliberálisok huhogása. Ahogyan természetesen posztkommunistákról sem, akik épp a kommunizmusból és annak hibáiból tanultak a legkevesebbet, és akik olyannyira a mitikus idők távlatába helyezik a harminc évvel ezelőtti valóságot, hogy annak vagy az azt követő "átmenetnek" már semmiféle köze sem lehet az általuk létrehozott "új" világrendhez, amely a múlt tagadására épül.

Persze attól még van múlt, vannak hibák és vannak realitások is. És most elsősorban nem gazdasági vagy energiapolitikai kérdésekről kell szót ejtenünk, hanem arról a szemléletmódról, amelynek már csak eredménye egy ilyenfajta felelőtlen vagy veszélyes üzlet, és amelyben visszaköszönnek a magyar közgondolkodásban gyakorta megjelenő kelet-nyugat szembenállás klasszikus elemei. Nem "keleties" szemléletmódról van szó, hanem sokkal inkább ostoba és korlátolt látásmódról, a saját és mások hibáiból tanulni képtelen ember világlátásáról, akinek saját, képzeletbeli Európa-térképén Magyarország kissé keletebbre tolódik. Hoffmann Rózsa például azt állította, hogy "vétek és bűn" "Kelet-Európa közepén" az egyoldalú angol nyelvi orientáció. De mégis hol? Melyik országról beszél most az épp a katolikus retorikát preferáló kádárista csúcsnevelő? Talán arról, amelyik területét tekintve a legnagyobb a világon, amelynek fővárosában többen élnek, mint Magyarországon, és amelynek nyelvét talán kétszázmillióan is beszélik sok-sok országban, beleértve a Távol-Keletet is, és amely Magyarországnak épp atomerőművet kíván építeni? Nem, ez - sajnos vagy nem - nem az az ország.

Persze vannak, akik nehezen értik ezt meg. És nem is kevesen. Természetesen nem azt akarom mondani ezzel, hogy a különféle "téves" látás- és gondolkodásmódokkal szemben lenne egyetlenegy "helyes", csupán azt, hogy hazánkban tömeges jelenség az a fajta szellemi sötétség, amelyből és amelyben képtelen gyökeret ereszteni bármiféle konstruktív magyarázat azokra a kérdésekre, hogy "Kik vagyunk, hol vagyunk, merre tartunk?" Az ostoba, sötét, posztkommunista világmagyarázatokkal pedig egyre távolabbra kerülünk attól a kultúrkörtől, amelyben ezek egyáltalá feltehetőek, és amely számunkra egyértelműen a Nyugatot kell, hogy jelentse. Ha pedig e civilizáció épp krízishelyzeteket él át, akkor különösen fontosak ezek a kérdések, és épp ezek azok a helyzetek, amelyekből igazán meg lehetne érteni, mit is jelent számunkra a Nyugat, a civilizáltság, a jólét, a kultúra, stb. Persze lehet szűk látókörűen azt mondani, hogy inkább szarjuk le a Nyugatot és meneküljünk, amíg nem késő, meg hogy mi amúgy is keletről jöttünk, meg ilyenek. Csak épp nem sok értelme van.

Aki számára világos, hogy történelmünk évszázadai, évezredei nem csupán egy giccses nacionalista mesekönyv fejezetei, hanem a nemzeti kultúra szerves részét jelentik, amely alapvető fontosságú az ebbe a kultúrába születő emberek világértelmezése és orientációja szempontjából, azok tudják: értelmetlen, lehetetlen, és morálisan sem vállalható az ilyesmi. Persze azok, akiknek a pártszékházára hatalmas betűkkel fel lehetne írni, hogy "a kommunizmus nem történt meg", és akik lényegében alkotmányba foglalták azt, hogy a magyarságot nem terheli felelősség a második világháború bűntetteiért, a háború elvesztéséért és a kommunizmus kiépítéséért, mégis "kommunistákkal" és a Nyugatot megtestesítő nemzetközi szervezetekkel hadakozik, nem sokat értenek az egészből. Gondolkodásuk végtelenül sötét és primitív, a szellemi elmaradottság olyan mélységeiben leledzenek, ahol nincs kultúra, csak állam és intézményrendszer, ahol nincs ész, csak erőszak, és ahol az egyedüli értéket kizárólag a hatalom és az anyagi és emberi erőforrások birtoklása jelenti. Szomorú, hogy ilyen emberek és szervezetek ma addig jutottak Magyarországon, ameddig. Ami pedig még szomorúbb, hogy a magyar népesség egy jelentős része - amúgy poltikai pártállás nélkül - fogékony e gondolkodásmódra és világmagyarázatokra. Kitalált ellenségek és fel nem ismert, megváltoztathatatlan igazságként ható előítéletek között él.

Vegyünk egy példát, vagy inkább ellenpéldát ennek a politikai pártállástól függetlenül működő látásmódnak a jelenvalóságára. Franciaországban a héten a parlament engedélyezte a melegházasságot. Vélhetően nem azért, mert "a buzik a zsidókkal, a liberálisokkal és kommunistákkal együtt fel akarják számolni az egészséges francia emberek országát", hanem azért, mert egyrészt valószínűleg rájöttek arra, hogy a melegekkel szembeni évszázados előítéleteknek semmi alapja nincs, mert azok köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, másrészt pedig az a 19. századi házasság- és családfogalom, amit hazánkban a KDNP tűzzel-vassal védelmezni kíván, értelmetlen és alkalmazhatatlan 21. században létező emberi együttélési formákra. Ez a Nyugat. Ami pedig nálunk történik - a homofóbia alkotmányba írása, az élettársi kapcsolat megszüntetése vagy a családon belüli erőszak ignorálása - az a Nyugattól iszonyatosan messze van. És amíg az emberek nem fognak másképp gondolkodni, addig nem is kerülünk hozzá közelebb.

Persze mindez nem azt jelenti, hogy kelet felé sodródunk. A Kelet nem lehet a Nyugat ellentéte, antitézise. A Keletet számomra a legtalálóbb módon Ivo Andric Híd a Drinán című regényének török-képe mutatja meg. Persze Andric kelet-képe sem egyértelműen pozitív és nem teljesen előítéletektől mentes, de sokkal őszintébben és hitelesebben mutatja be, milyennek látja a nyugati vagy közép-európai ember a Keletet, mint amilyennek azt ma hazánkban a mainstream "antikommunista" és "mélymagyar" gondolkodók képzelik. Lehet "antidemokratikus", "autoriter" vagy épp "fejlődő" a Kelet, de semmiképp sem a nyugati civilizáció ellentéte, nem periféria, nem gyarmat, hanem kultúrák, civilizációk szövedéke, amelyek természetesen a Nyugattal is szorosabb-lazább kapcsolatban állnak. Így a "kelet felé sodródás" az ezer éve a nyugati civilizációhoz tartozó Magyarország számára nem a Kelethez való csatlakozást eredményezné, ahová "a volt gyarmat a gyarmatosítók fölébe kerekedik" mítosza csábítja az agyatlan, hatalommániás, pénzéhes politikusokat, hanem további értelmetlen, kilátástalan és céltalan sodródást a nyugati civilizáció határvidékein, ahol szépen lassan teljesen eluralkodik a szellemi sötétség.

Címkék: orbán fidesz putyin nyugat kelet melegházasság szélsőjobboldal posztkommunista alaptörvény hoffmann rózsa

Ha-ha-harcias egyetemisták?

 2013.01.27. 09:48

Megint a Haháról írok, pedig egyelőre nem terveztem újabb cikket. De hát történnek az események, sőt, maga a HaHa is belépett a hallgatói mozgalmak értelmezői közé, ami dicsértes. Így annak ellenére hozzáfűzök egy-két megjegyzést saját gondolatmenetemhez, miközben igyekszem rámutatni a HaHa írásában rejlő problémákra, hogy előző írásom miatt legyurcsányistáztak, mert arról írtam, hogy a HaHa folytathatna párbeszédet ellenzéki pártokkal is.

Nem írtam olyat, hogy üljenek le tárgyalni most és azonnal valamiről, csak azt, hogy esetleg nem baj, ha beszélgetnek arról, hogy egyetértenek-e a diákok hat pontjával, és az sem, ha erről esetleg születik valamilyen nyilatkozat. Hogy miért? Mert a HaHa vitorlájából eddig kb. mindenki ki akarta fogni a szelet, akikkel eddig együttműködött (HÖOK) és akikkel szeretne tárgyalni (kormány, miniszter), szóval most jelenleg nincs "partner". Ráadásul, ha valaki a mindenkori kormányra akar hatást gyakorolni, akkor azért nem árt figyelni, ki vagy kik állnak az ellenzéki oldalon.

Persze nem azt állítom, és nem is azt akartam állítani azzal, hogy "veszíthetnének-e bármit is [HaHa], ha leülnének tárgyalni a pirosakkal, a zöldekkel, vagy akárkivel, akik épp nem narancssárgák, tehát nincsenek hatalmon, viszont valamikor a közeljövőben egészen biztosan kormányra kerülnek", hogy mindenképp le kell ülniük tárgyalni az MSZP-vel, a DK-val vagy az LMP-vel, esetleg Bajnaiékkal, hanem csak azt, hogy a poltikai pártokkal való tárgyalás nem természetellenes vagy perverz dolog politikai alapon szerveződő diákmozgalmak esetében, és komoly vesztenivalója sincs egy ilyen mozgalomnak, főleg, ha "partnerei" a padlóra akarják küldeni.

Amivel nem számoltam az előző bejegyzésben - és amire most a HaHa írása nagyon jól rámutatott - az az ellenzéki pártok viszonyulása a diákmozgalmakhoz. Teljes mértékben igaz az, hogy az, ahogyan az MSZP vagy a DK viszonyul társadalmi mozgalmakhoz vagy demostrációkhoz, tehát hogy azokra a politikai haszonszerzéshez vezető új utakként, lehetőségekként tekintenek, és ezt még csak nem is igazán akarják vagy tudják leplezni, az mindenképp óvatosságra kell, hogy intse a hallgatókat. Ezért helyes is az a gondolat, hogy következetesen nem kérnek belőlük. És ezzel tényleg nem számoltam az előző bejegyzésben. (Na de mi a helyzet egy "korrekt" megkeresés esetében más politikai erők részéről, ami nem tárgyalást, programegyeztetést, csak beszélgetést, együtt gondolkodást várna a diákoktól?)

Az elutasításnak és a politikus/politikai elit- és pártellenességnek azért van egy másik oldala is: aggasztó, hogy benne a politikából és a politikai kultúrából való kiábrándultságban "klasszikus" és "népszerű" formája köszön vissza. Többek között olyan sztereotípiákban, mint az "oligarcha" vagy a "belvárosi ballib körök", de azért érezhető a HaHa cikkében a lakosság széles rétegei által vallott "egy kutya mindegyik", és az "úgysem lesz másképp" hozzáállás is. Emellett persze ott van az is, hogy határozottan változást akar a HaHa, de nem világos: miért gondolja a cikk szerzője, hogy értelmes dolog a mindenkori kormányok noszogatása, hogy tartsák be az ígéreteiket, ha azok már eleve politikai haszonlesők gyülekezetéből verbuvált seggfejek - akikkel amúgy addig nincs is mit beszélni, amíg hatalomra nem kerülnek. Valamit kezdeni kell velük, ehhez pedig szemléletváltás kell és stratégia.

Egy számomra szimpatikus stratégiáról már az előző bejegyzésben említést tettem - persze a gyurcsányistázók figyelmét ez elkerülte. Igenis lenne értelme annak, hogy a HaHa más civil szervezetekkel összefogva egy jelentős társadalmi bázissal rendelkező és a társadalom széles rétegeit képviselő civil mozgalom bázisa legyen. Eleinte tömegtüntetésekkel, de később természetesen programalkotással és politikai mozgalommá válással. Mert politikai mozgalommá kell válni egy program megvalósításához, ha nem más pártokra vagy szervezetekre akarjuk bízni ezt. Persze a politikai mozgalom sikerességéhez szükség van a mai magyar politikában és politikai kultúrában a lehetőségek és a sokféleség felismerésére: a hagyományos sztereotípiákon és berögződéseken túl biztosan meg lehet találni azokat a lehetőségeket, amely mentén értelmes viszonyt lehet kialakítani a pártpolitikához, és amivel mellesleg bizonytalan és kiábrándult emberek tömegeit lehetne megszólítani. Persze ez sok munkát és kitartást igényel. De megérné, mert a bátorságukat és a kitartásukat korábban már bizonyító egyetemisták a társadalom és a politika átalakításának motorjává válhat. Ez lenne a diákmozgalmak lényege. 

Címkék: oktatás felsőoktatás ellenzék állampolgári tudatosság

Mi lesz a kis halakkal?

 2013.01.21. 15:05

A bejelentés, hogy a HÖOK nem hajlandó részmegállapodást kötni a kormánnyal, már önmagában üdvözlendő. Ráadásul többek között azt is kijelentették a hallgatói önkormányzatok képviselői, hogy nem értenek egyet azzal a tárgyalási kultúrával, hogy kizárólag az egyik fél dönt arról, hogy egyáltalán kivel hajlandó leülni egy asztalhoz beszélgetni. A bejelentés után valószínűleg megakadnak a tárgyalások - de hát nincs is nagyon miről tárgyalni a miniszter által javasolt "részmegállapodás" elutasítása miatt - , viszont ha egyszer újraindulnának, akkor jó eséllyel asztalhoz ülhetne a Hallgatói Hálózat, adott esetben pedig az Oktatói Hálózat és a Szülői hálózat, sőt, talán a nem is olyan régen megalakult középiskolások által létrehozott hálózat is.

Na de van-e olyan erős a HaHa, hogy újra tárgyalási pozícióba kerüljön, és ha igen, akkor van-e esélye érvényesíteni az általa képviselt "hallgatói akaratot"? E kérdéssel összefüggésben pedig mit tett a HaHa az elmúlt hónapban, hogy erősítse saját pozícióját, hogy hallassa a hangját, és vajon mit kellene tennie, hogy egy erős diákmozgalom motorja legyen?


Nem nagyon hallani mostanában az egyetemisták tömegtüntetéseiről, pedig a HaHa képviselői mintha azt ígérték volna, ugyanolyan aktívak lesznek, mint decemberben. Vizsgaidőszak van ugyan, de párezer egyetemista azért csak akad Budapesten, aki heti 1-2 alkalommal ráérne demonstrálni, hidat foglalni, parlament vagy minisztérium elé menni, stb. Vagy talán azt gondolják, hogy ez már nem eléggé hatásos? Dehogynem!

A másik dolog: keresni kellene a potenciális szövetségeseket. Erről már írtak páran. Miért ódzkodik a Haha az ellenzéki politikusoktól? Talán attól félnének, hogy ha leülnek beszélgetni, esetleg aláírnak egy megállapodást arról, hogy van öt olyan dolog, amit a HaHa meg mondjuk X párt vagy szervezet egyaránt fontosnak tart a felsőoktatás kapcsán, akkor azzal gyurcsányista-kommunista hazaárulóként bélyegzik meg őket? És ha igen, akkor mi van? Talán akkor nem tárgyalna velük a kormány? Most sem tárgyalnak velük, és ha fognak, akkor az a dolgok jelenlegi állása szerint nem rajtuk és azon fog múlni, hogy leültek-e már másokkal is tárgyalni. Attól sem kellene félniük, hogy a kormány nem bízna bennük, kevesebb tiszteletet és megértést tanúsítana irántuk, mivel már így is semmibe veszik őket. A kormányoldal hívei pedig most sem gondolkodnak róluk másként, mint felforgatókról, tiszteletlen suhancokról, akiket otthon vagy az iskolában nem neveltek meg eléggé. Akiknek az állami tulajdonban lévő iskolapadban lenne a helye, hogy ott államilag felügyelt tanároktól hallgassák az államilag jóváhagyott tanagyagot, amelyet az állam kizárólagos hatékony birkanevelő módszereivel oktatnak. Akik már eleve azt hiszik, hogy nemcsak, hogy engedelmességre kell nevelni az embert önálló és kritikus gondolkodás helyett, hanem hogy az természeténél fogva már eleve olyan, aki az iskolapadban ülve a tanár minden szavára engedelmesen bólogat, nem kérdez, és csak akkor beszél, ha arra kérik. Akik a múltkori konferencián az első sorokban ültek és bólogattak, és a hallgatók közbeszólásait kommentálták, azok biztosan így gondolkodnak. És ők a "kormányoldal". 


Ezeken a dolgokon azért lehetne töprengeni egy kicsit. Főként arról, hogy a hallgatóknak miért jó hinnie olyanoknak és olyanokban, akik minimálisan sem veszik komolyan őket és az általuk képviselt értékeket. Vagy esetleg arról, hogy veszíthetnének-e bármit is, ha leülnének tárgyalni a pirosakkal, a zöldekkel, vagy akárkivel, akik épp nem narancssárgák, tehát nincsenek hatalmon, viszont valamikor a közeljövőben egészen biztosan kormányra kerülnek. A társadalmi szolidaritás kifejezésére tett igencsak példaértékű gesztusok jó irányba mutatnak - ld. A Város Mindenkié akcióján való részvétel - , de a társadalmi csoportok összefogása önmagában nem lesz elég a követelések teljesülésére. A "hat pontot" csak a politikusok tudják végrehajtani, mert ők azok, akik hatalmon vannak vagy a hatalom megszerzése a céljuk.

Nem mondom, hogy könnyű helyzetben van a HaHa, de kerülhet még nehezebbe is, ha nem képes felismerni a lehetőségeket és élni velük. Persze mostanra még semmi sem dőlt el végleg, de rendkívül gyorsan pörögnek az események, szorít az idő, ezért a fontos döntéseket nem lehet halogatni. Mi lesz másképp a kis halakkal?

Címkék: oktatás felsőoktatás demonstráció hallgatói hálózat Hoffmann Rózsa állampolgári tudatosság

Zsolti, a béka

 2013.01.10. 19:11

Született már ilyen címmel írás, ha jól emlékszem, B. Zsolt 49 éves budapesti lakosról, akinek másik neve nem "Béka", hanem Bayer, és aki gyakorta közöl cikkeket a Magyar Hírlapban. Van okunk ismét odafigyelni rá, hogy újból megnézhessünk magunknak ezt a Zsoltit, ezt a békát, ezt az egyesek számára visszataszító, mások számára inkább különleges, ám összességében bizarr élőlényt, pontosabban azt a B. Zsoltot, akit a Magyar Hírlapban és másutt megjelenő írások, a Békemenetek és egyéb események, viták kapcsán elmondott véleményei alapján rajzolhatunk meg.

A cigányozós cikke már unalmas, de persze nem maradhat következmények nélkül. Volt már feljelentés, szerveződnek a tüntetések. Mindenesetre azért röviden és tömören érdemes valamiről szót ejteni, ami véleményem szerint igencsak izgalmas téma: maga Bayer Zsolt. Az újságíró, aki hetente többször is meglepi szerkesztőjét egy példaértékű "keresztény", "nemzeti", "konzervatív" értékek jegyében íródott publicisztikával. Olvassunk el néha belőlük egyet-kettőt, persze nem mazochizmusból, hanem azért, mert a zavaros gondolatmeneteket szövögető ultrajobber cikkek mögött egy manipulatív és cinikus figura rejtőzik, aki nagyon ügyesen szövögeti hálóját barátai és ellenségei körül.


Gondoljunk csak a mostani, nagy botrányt kavaró cikkre: már előre borítékolja, hogy az ellenzék vagy a baloldali értelmiség ugrani fog rá. Persze nem a téma vagy a vélemény miatt, hanem a politikailag korrekt beszéd kereteinek totális szétfeszítése, annak kigúgyolása, lenézése, bizonyos tabutémák nyílt megsértése miatt. Nem a politikai korrektséget vagy a romák társadalmi problémái kapcsán a közszereplők számára bizonyos nehezen kimondható tények vagy vélekedések védelmében akarunk most szót emelni, és a kritikának sem itt van a helye, csak szükségszerű rámutatnunk arra, hogy Bayer Zsolt tudatos provokátor, aki nagyon is ért hozzá, hogyan hergelje az embereket. Nem szabad bedőlni neki. Ő akkor örül, ha mások dühösek, ha mások a pokolba kívánják - különösen a baloldal -, ha utálják, ha tüntetnek ellene, stb. Ráadásul nagyon jól ért ehhez, mert ha ezeket akarja, akkor az jó eséllyel be is jön. Persze ez a taktika természetesen csak arra jó, hogy ellensúlyozza az ostoba és középszerű gondolatokat, amelyeket a manipulatív szándék és az álkonzervatív retorika teljesen elhomályosít - ráadásul népnemzeti barátainak épp ez az ostobaság imponál.

Ilyen ez a Zsolti, nem tudunk mást csinálni, és vannak olyan médiumok, ahol közlik az írásait. A hazug módon megkonstruált Békemenet vagy a legbefolyásosabb fideszesekkel való pacsizás pedig abszolút beleillenek az előbb felvázolt képbe. És ha tényleg azt akarjuk, hogy ne legyen neki azért olyan jó, akkor nem tüntetni kell miatta meg feljelentgetni. Mert ő azt szereti, hogy ha ő ugrál, ha tombol, ha dühöng, akkor mások is ezt teszik. Azt akarja, hogy foglalkozzanak vele, és hogy mások ugráljanak őmiatta. Ezért, ha lehet, nem kell vele foglalkozni. Ha pedig mégis, akkor tegyük azt higgadtan és józan ésszel. Azt nem valószínű, hogy szereti.

Persze csupa rejtély az ember. Vajon mit szólt Dopeman-hez, aki rapbe foglalta a nevét?

Címkék: fidesz cigány konzervatív bayer zsolt szélsőjobboldal békemenet

Az oktatási államtitkárságon valószínűleg nem a dühös egyetemisták, hanem sokkal inkább a legújabb, nyelvoktatást érintő változások miatt volt ekkora csend az elmúlt két-három hétben. Természetesen nem gondoljuk komolyan, hogy az államtitkárság munkatársai, sőt maga az államtitkár asszony is éjt nap alá téve dolgozott, távol az otthon melegétől és a meghitt ünnepektől, hivatali monstrum-épületek rideg falai között, hogy megalkothassák a nyelvoktatás egyetlen és igaz koncepcióját, kőbe vésve a jövő magyar tanulói által kötelezően elsajátítandó nyelveket. Lévén, hogy ez, mint ahogy az már ősszel bebizonyosodott, eleve lehetetlen vállalkozás az oktatási kormányzat számára, és talán néhányan ezt már az államtitkárságnál is belátták, a végső átfogó és egyedül helyes és a dicsőséges jövő felé utat nyitó átszervezés helyett egyelőre csak egy néhány ezer (?) diákot érintő változtatást dolgoztak ki, ráadásul az angol, német, vagy bármelyik élő nyelv helyett most a latint húzták elő, gondolván, hogy abba úgyse lehet majd azért belekötni, mert senki sem beszéli anyanyelveként, mivel holt nyelv, ráadásul "általánosan elterjedt".

Hogy pontosan miről is van szó? A nyolcosztályos gimnáziumok hetedik osztályától kötelezővé tennék a latin nyelvet, amelyet két éven át a "latin örökségünk" nevű tantárgy alapozna meg - írja az eudline.hu. Vajon honnan az ötlet? Elképzelhető, hogy ugyanattól a személytől, aki a németet akarta első nyelvként mindenkinek, és aki korábban azt állította, hogy az angol a kezdeti sikerek miatt azt hiteti el a gyerekekkel, hogy a nyelvtanulás könnyű dolog, és hogy ez így helytelen? És vajon miért pont ezzel az ötlettel állt elő? Talán azért, mert ez az intézkedés kevésbé érint tömegeket, és így elkerüli a figyelmet? Vagy mert - ahogyan azt a kerettanterv kidolgozói állítják - a latin nyelv és kultúra "megalapozza a közjóra, a nemzeti és társadalmi összetartozásra való törekvést"?

A rómaiak öröksége jelenti a nyugati kultúra alapját. Ez rendben van. De miért kell "nyelvtanulás" címen, ami egyébként minden esetben valamiféle élettel teli, folyamatosan és dinamikusan változónak az elsajátítását jelenti, a holt, a távoli és homályos múltba vesző latint tanulni? Miért jobb az élő mint az élettelen, miért kell inkább grammatika mint nyelv, és miért van szükség mitológiára történelem helyett? Az egész nem más, mint annak a merev, konzervatív, tekintélyelvű, ellentmondást és másságot nem tűrő társadalmi gondolkodásnak a lecsapódása, amelyet az egykori Kádár-rendszerbeli minisztériumi főelőadó asszony képvisel. És semmi köze a modern nyelvoktatáshoz. Újabb kormányzati bullshit, ami a semmittevést és a sikertelenséget igyekszik elfedni. Újabb ökörség.

A másik dolog: ha tényleg ennyi ideje van a nyolcosztályos gimnáziumok diákjainak -  vagy esetleg másoknak, akik számára még felmerülhet a latin és a római kultúra tanulása - , hogy új tantárgyakat is tanuljanak, akkor "latin örökség" helyett tanulhatnának mondjuk a második világháború, Trianon vagy a Kádár-rendszer örökségéről. Megtanulhatnának mondjuk emlékezni,és az emlékezet nyelve ily módon lehetne számukra egy új, eddig még ismeretlen elsajátítandó nyelv, amihez vannak jó tanárok és tananyagok. És biztos, hogy izgalmasabb és hasznosabb lenne, mint a latin.

Címkék: latin emlékezet nyelvoktatás hoffmann rózsa

A tudatosság: erő

 2013.01.04. 17:12

Nem tudom, mivel foglalkoznak mostanság a "Szeretetminisztériumban", de az biztos, hogy egyesek legfőbb küldetése továbbra is Emmanuel Goldstein, a társadalmat fenyegető legfőbb gonosz üldözése, amelynek célja - olybá tűnik -, nem annak elpusztítása, hanem sokkal inkább életben tartása. Ha valaki ismeri Orwell 1984-ét, annak nem teljesen idegenek e szavak.

Könnyen lehet, hogy nemcsak a mai magyar kormány és a politikai elit egy része, hanem hazánk lakosságának jelentékeny hányada menthetetlenül képtelen megérteni az őt körülvevő világot, és a benne zajló eseményeket, valamint önmagát és nagyjából bárkit és bármit, akihez vagy amihez köze lehet. Közel sem biztos, hogy ebben csak az iskolázottságnak vagy az életkornak van szerepe: vannak egyének, családok, kisebb-nagyobb emberi közösségek, akik egyszerűen képtelenek megszabadulni előítéleteiktől és az ideológiai vakságtól: a harmincas évektől, az ötvenes évektől, esetleg a hatvanas vagy hetvenes évektől. Esetleg 2006-tól. Megjegyzem, annak azért egyszerűbb a dolga, aki megtanulta a történelmet, bár ez önmagában közel sem elegendő ahhoz, hogy tisztábban és elfogulatlanabbul, hűvösebb fejjel mondjunk ítéletet saját magunk és mások felett.


Nem állítom, hogy az imént vázolt jelenség orvosolhatatlan probléma lenne: kellő felvilágosítás és az elitek példamutatása mellett akár változtatni is lehetne ezen. A probléma ott kezdődik, amikor olyan véleményformáló személyiségek lépnek színre, akik ugyanettől az ideológiai vakságtól és előítéletességtől szenvednek. Ha pedig még pénzt is kapnak nézeteik terjesztéséhez, mert a hasonló betegségben szenvedő elit kommunikációnak, tájékoztatásnak és párbeszédnek nevezett bábjátékához használja őket, akkor igazán nagy a baj. Persze nincs valódi kommunikáció, csak harsogó propaganda, nincs információ, csak dezinformálás, és nincs valódi párbeszéd, csak látszategyeztetések. És még folytathatnánk a sort. Egy biztos: a kormányoldal platóni árnyékszínháza működik, a láncaiktól szabadulni képtelen gúzsba kötött állampolgárok pedig kénytelenek elviselni a szörnyű árnyak látványát, a valóság torzképét elbábozó figurák borzongást keltű, kísérteties sziluettjeit.

Ha a barlangban Orbán Viktor és kormánya a bábmester, akik a valóságot még csak megpillantani sem tudnák a barlangból kiérve, mert annak látványa azonnal elvakítaná őket, akkor kik azok, akiknek az árnyképét látjuk, és akikre ezért olyannyira dühösek vagyunk, mert látványuktól és hangjuktól nem szabadulhatunk? A mai napi megfejtés egészen biztosan Csizmadia László, Fricz Tamás és a hozzá hasonszőrűekből álló csillámfaszláma-had, akiknek ténykedése sokszor önálló gondolatok és tettek benyomását kelti bennünk, ám ne legyenek kétségeink: mindentől függetlenül ők csak bábok, azoknak a bábjai, akik pénzzel tömik a zsebeiket és akiknek a bűvköréből szabadulni képtelenek.

A tegnapi nap eseményei ezt szinte tökéletesen igazolják: a CÖF az ellenzék gyenge politikai performanszaira reagálva hatalmas kormánypárti szimpátia-parlamentfoglalást tervez mintegy a diáktüntetések analógiájára. És minden anyagi és emberi erőforrás a rendelkezésükre áll ehhez. És ezzel az akcióval megkoronázhatnák azt a csodálatos művet, amit a velük szövetséges politikai elitnek sikerült művelni kormányzás helyett az elmúlt két és fél évben. A mellébeszélésnek, a hazudozásnak, a hamisításnak, a látszólagos megbékélésnek, együttműködésnek, rendnek és összefogásnak a kormánypárti szompatizánsok "spontán" parlamentfoglalása lenne a csúcsa. Elfoglalni a parlamentet az ellenzék elől. A kommunisták elől. Mindenki elől. Mi pedig még ezt is tehetetlenül kell, hogy nézzük.

Ennyire mélyre jutottunk. Igen. Mert már eddig is a barlang fenekén voltunk, de most egyre szorosabbra kötöznek bennünket. És sajnos félő, hogy úgy, ahogyan eddig, most sem menekülhetünk a mesterkélt és manipulált valóságmagyarázatok elől. Nemcsak, hogy előítéletektől összekoszolt lencsén keresztül nézzük a valóság egyre hamisabb képét, hanem élvezzük is a helyzetet: szeretjük a barlang mesterséges fényeit, barátságosnak próbáljuk látni az árnyakat, és szeretjük egyre mélyebbre dörzsölni a kosz apró részecskéit szemüvegünk lencséjébe, ami tovább torzítja az érzékelést, de a pillanatnyi tisztánlátás illúzióját biztosítja. Fel kellene végre ébredni, és sürgősen munkához látni. A diákok és tanáraik már elkezdtek dolgozni valamin.

Az olyan megnyilvánulások és akciók miatt, amelyek többek között  a CÖF nevéhez is köthetők, az idén sem lehet majd elégszer elmondani, mennyire fontos az állampolgári tudatosság és polgártársaink felvilágosítása az internet segítségével. Vannak emberek, akik értenek ehhez, érdemes őket figyelni. Érdemes, mert csak magunkra számíthatunk, csak mi változtathatunk azon, ami van: általunk válhat ellenőrízhetőbbé és kiszámíthatóbbá a politika, általunk válhat átláthatóbbá és emberarcúbbá az állam, és általunk veszíthetik csak értelmüket a múlt rendszert nevében és jellegében is idéző tömegtüntetések és a gyűlöletkampányok.

Talán nem véletlen, hogy erről szól az idei első bejegyzés, a szerző pedig biztosra veszi, hogy lesz még szó bőven e témáról az idén. Legyen ez az év az állampolgári tudatosság éve!

Címkék: parlament ellenzék platón békemenet cöf állampolgári tudatosság

Az események olyannyira gyorsan pörögtek az utóbbi egy-másfél hétben, legyen szó egyetemről, egyetemistákról, középiskolásokról, művészekről, tanárokról, MTVA előtt tüntetőkről és természetesen Magyarország kormányáról, hogy szinte képtelenség kiragadni egy-egy felemelő, vagy épp aggasztó, kétségbeejtő pillanatot az események folyamából, és az egyes kis apró történéseket külön-külön megvitatni. Nem is a jogaikért és az egyetemi autonómiáért küzdő diákokról, a művészet autonómiájáért kiálló alkotókról, a sajtószabadságért tüntető volt köztévé-dolgozókról, a megélhetésükért és az állásukért, a munkahelyük létéért szót emelő értelmiségiekről és az őket totálisan hülyének néző, ostoba kormányzati és kormánypárti kommunikátorokról szeretnénk most szót ejteni, hanem az események sodrása által ébresztett hangulatról, amely az ünnepek közeledtével sem enyhül, hiába szeretné ezt a kormány.

E hangulat a permanens lázadásé, a folyamatos és fáradhatatlan ellenállásé, amely a karácsony közeledtével sem veszíti el erejét és tartósságát, és amely nemcsak az események résztvevőit, hanem a közösségi médiában aktív tömeget is magával ragadja. Lázadás, amely nem erőszakos és nem is vezet erőszakhoz, ezért nem is fog rajta az erőszak. Sőt, az erőszakosság még nagyobb felháborodást szül, ami további ellenállást, lázadást eredményez.

A megbékélés ígérete, a tegnap még ötvenezer, de holnap akár kétszázezer ingyen egyetemi helyet ígérő kormányszóvivő, nem tántoríthatja el azokat, akik jogot, elismerést és szakmaiságot követelnek. Hiába áll ki Rogán, a közpénzek, az illendő viselkedés és a magukat az adóforintokból fizetett rendőrökkel kísértető fiatalok lelkiiskeretének őre, és botránkozik meg nyilvánosan a tüntetőkön, mindenki tudja: nem a diáktüntetés botrányos, és - Bayer Zsolt "kiváló" cikkére reflektálva - nem is a művészeti akadémia közgyűlésének szétkiabálása, és nem is a több, mint egy éve az MTVA székháza előtt zajló tüntetés, amit ma reggel már kb. negyedszerre vertek szét a biztonságiak jogsértő módon, hanem a kormányzati intézkedések és és az ezeket éltető és ezeket végrehajtó, ezekben aktívan közreműködő, ezeket propagáló emberek ténykedése. Na meg az, hogy a rendőrök ártatlan diákokat visznek el a tüntetésről, mondván, hogy gyülekezési jogot sértettek.

A karácsony nem feledteti Hoffmann Rózsa, Balog Zoltán, Fekete György, Böröcz István és mások nevét, hiába ígér a kormány örök életet, ingyen sört és még ki tudja, mit. Úgy tűnik, a tiltakozók, a diákok, tanáraik, a megalkuvást nem tűrő művészek és értelmiségiek, és a független médiamunkások számára ez már véglegesen eldőlt, és marad az állandósult lázadás.

Mi pedig ennek szellemében szeretnénk minden olvasóknak lázadásban gazdag karácsonyt és új évet kívánni. Az ünnepi jókívánságot pedig a Cpg nevű punkzenekar Erdős Péter című számával szeretnénk nyomatékosítani.

(Megjegyzés: a refrénben Erdős Péter, kommunista könnyűzenei producer neve tetszés szerint behelyettesíthető a Fekete György, Böröcz István, Hoffmann Rózsa, Balog Zoltán, stb. nevekkel. Javasolt előadásmód: otthon, tüntetésen, romkocsmában, egyedül vagy csoportosan, feketegyörgy maszkban vagy anélkül.)

Címkék: punk ünnep felsőoktatás lázadás böröcz istván balog zoltán fekete györgy hoffmann rózsa erdős péter mtva tiszta kezek mozgalom

Ez már politika!

 2012.12.13. 14:12

Most, hogy egyre több fiatal, egyetemista és középiskolás tiltakozik országszerte a kormány felsőoktatást érintő átalakításai miatt, joggal feltehetjük a kérdést: hol vannak az érdekképviselet és a politikai mozgalom határai? Fontos a kérdésfelvetés, hiszen az ébredező ifjúság, az egyre nagyobb öntudattal és a mások iránti szolidaritás jegyében alulról szerveződő fiatalság már átlépte azt a választóvonalat, amely mögé visszatáncolni nem érdemes, és nem is biztos, hogy lehet. Ugyan a kormány "nyitott" a HÖOK-kal folytatott tárgyalások megkezdésére, folytatására (?), az egyetemisták - és a hozzájuk csatalkozók - már nem HÖK-ben, HÖOK-ban és tárgyalásban gondolkodnak, nem kompromisszumban, kényszermegállapodásban és félsikerekben, hanem egy olyan minimumprogramban, amelyet, ha kell, tűzön-vízen át, akár kormányváltás árán is meg kell valósítani.

A Hallgatói Hálózat képviselői, Fatér Ambrus és Kóbor Andrea, ezt világosan a nézők értésére adták az ATV-ben. A velük szövetséges, illetve az általuk képviselt, utcára vonuló, a Parlament és minisztériumok előtt tüntető vagy a kormányhivatalokban ülősztrájkoló fiatalság pedig egészen biztos, hogy ezekért a célokért küzd. Nem elégszenek meg a törvényben intézményesített, bürokratikus, korrupcióra hajlamos, és a kari tanácsokban és a szenátusokban sokszor patthelyzetet és döntésképtelenséget, és ezáltal az egyetem politikai hatalmasságoknak való kiszolgáltatottságát erősítő HÖK-ökkel - amelyeknek egyébként vélhetően számtalan becsületes, hallgatótársai sorsa iránt elkötelezett és értük tenni akaró tagja és vezetője van -, nem elégszenek meg az ígéretekkel és a közvetlenül nekik juttatott kedvezményekkel, hanem többet akarnak: kiszámítható és működőképes felsőoktatási rendszert, mindenki számára kedvező feltételekkel, tehát nem súlyos tandíjak vagy hitel árán elérhető főiskolákat, egyetemeket, és ha ehhez az kell, hogy lemondjon valaki, vagy komolyabban változzon valami a kormányzatban, akkor azt is követelik.

Mi ez, ha nem beleszólás a napi politikába? Egy szerveződő ifjúsági mozgalom, amely több, mint az intézményesített vagy az alulról szerveződő hallgatói érdekképviseletek mobilizáló képességének köszönhető rövid életű, és csak egy-két konkrét ügyért zajló demonstrációsorozat: permanens és a társadalom egyes rétegein, csoportjain átívelő, szolidaritáson alapuló ifjúsági mozgalom, amit nem fognak tudni a HÖK-ök vezetői leállitani. A mozgalom nyitott mindenki számara, szolidáris és másoktól is szolidaritást vár, az elmúlt húsz év politikájának egyik legfontosabb jelszavát, a tandíjmentességet tűzi zászlajára - holott valójában költségtérítésről és fizetős felsőoktatás bevezetéséről van szó - elismerést követel és kormányzati vezetők lemondását követeli. A HaHa és a HÖOK vezetöi ugyan hagsúlyozzák a politikamentességet és a pártsemlegességet - ez utóbbi természetesen abszolút jogos igény -, de attól a ténytől, hogy ők, és a velük szövetséges tömeg lényegében politikat csinálnak, nem szabadna megijednük, sőt: tudatosítaniuk kellene a hallgatókban, hogy mozgalmuk már nem pusztán hallgatói érdekképviselet, nem is "hallgatói hálózat", hanem politikai mozgalom, amely túlmutat az egyetemen, így a benne résztvevők sem csupán hallgatók, hanem a magyar ifjúság, aki hallatni akarja a hangját, és el akarja ismertetni alapvető követeléseit a kormánnyal. És amennyiben ez nem sikerül, akkor ellenzéki mozgalom is, amely természetesen - identitását és pártpolitikai semlegességét megőrízve - tárgyalópartnereket és szövetségeseket kell, hogy keressen az ellenzéki mozgalmak között.

Joggal követelhetné tehát a tömeg - és ebben nagy a felelőssége a véleményvezéreknek és a szószólóknak - az eddig megismert pontokon túl a hallgatói érdekképviselet radikális újragondolását és egy működőképes, a fiatalok bevonásával kidolgozott ifjúsagpolitika alapjainak lefektetését is. És ezt nemcsak a kormánynak, hanem az ellenzéknek - a jövő kormányának - is szükséges kommunikálniuk, hogy a hatalom képviselői, bárkik legyenek azok, egyszer és mindenkorra megértsék, hogy a fiatalok milliós tömegének is hangja van, és őket is megilleti a szó. Így válhat csak az eddig jobbára passzív fiatalság politikailag aktív, tudatos állampolgárok tömegévé, akiket nem tudnak megvenni a választásokon néhány ezer vagy tízezer odaígért forinttal, nagyszabású ígérgetésekkel, akik tudatában vannak annak, hogy választott vezetőik számonkérhetők és számon is tudják őket kérni, és akik az ostoba, szűk látókörű, korrupt és kapzsi politikai elittel szemben kitermelik saját politikusgenerációjukat, amely valódi alternativát jelent számukra, és mások számára is.

De ez a távoli jövő - addig is maradnak a tüntetések. Maradnak, mert nem fog érdemben változni a kormányzati hozzáállás és akarat. Egyre többen és többet demonstrálnak majd, miközben a résztvevők egyre elszántabbá és egyre tudatosabbá válnak. Elmennek majd regisztrálni is, ha eljön az ideje, aztán pedig majd választanak. Mert övék a döntés.

Azt hiszem, ezzel nem számolt a választási rendszert szétbarmoló hatalom.

Címkék: felsőoktatás kormány parlament regisztráció höok demonstráció ifjúságpolitika hallgatói hálózat Hoffmann Rózsa kóbor andrea fatér ambrus

Tiltakozásból megújulás?

 2012.12.11. 17:01

A hallgatói önszerveződés lehetőségeiről

Legutóbbi írásunkban, amely közvetlenül a felsőoktatási keretszámok bejelentése után látott napvilágot, a széles társadalmi összefogáson alapuló tömegdemonstráció létrejöttének feltételeit kerestük. Azóta történt néhány említésre méltó esemény az egyetemek körül – kormányhivatal-foglalások és tiltakozások az ország különböző pontjain –, ami természetesen közel sem jelenti a hallgatók által szervezett tiltakozás végét és az általuk tiltakozásul használtható eszközök kimerítését, így a múlt héten posztolt eszmefuttatás néhány pontja is folytatásra, továbbgondolásra vár.

Az eseménytelen hétvége után Szegeden kormányhivatal-foglalással indult, majd Budapesten és Szegeden hallgatói fórumokkal folytatódott, végül pedig egy többezer fős fővárosi demonstrációval zárult a hétfő. Folytatás kedden és szerdán, vidéken és Budapesten egyaránt. Mik történtek a tegnapi nap folyamán? Spontán gyűlések, látványos demonstrációk, párezer fős esti séta Budapest belvárosában, tiltakozás szóban és írásban, interneten és az utcán, közigazgatási intézményekben és az egyetemen. Egyszóval a hallgatók jelenlétükkel jelenlétükért, jogaik, alapvető érdekeik és minimális céljaik elismeréséért tüntettek. Az egyetemisták akcióinak spontaneitása, az ezt övező demokratikus döntéssorozat, továbbá az állampolgári tudatosságukat és önfegyelmüket megőrző egyének békés tömege rendkívül bíztató a jövőre nézve; a társadalom különböző csoportjainak szolidaritás-vállalása pedig egyenesen egy széles összefogás és egy hatalmas méretű tömegdemonstráció lehetőségét vetítené előre, amely, ha nem is változtatja meg a kormányzati akaratot, mégsem maradhat teljesen következmények nélkül. De ne legyenek illúzióink, ennyire azért nem egyértelmű a helyzet.

A tegnapi hallgatói megmozdulások ugyan a demokrácia legalapvetőbb működését példázzák, mégis megosztják a résztvevőket. Épp a spontaineitás, a törvény által még szinte alig, vagyis csak a kultúra és a szokások által szabályozott önszerveződés az, amely nemcsak "törvények előtti", hanem "törvényen kívüli" is. Maguknak a lágymányosi campusban összegyűlt - feltételezésünk szerint valamennyien törvénytisztelő - hallgatók számára is komoly problémát jelentett az általuk véghezvinni tervezett akciók legalitásának és legitimitásának kérdése. A legalitásé, mert saját véleménnyilvánítási vagy gyülekezési szabadságuk érvényesítésével törvényt sérthetnek, és a legitimitásé, hiszen nem hallgatók széles köre által megválasztott, felhatalmazással rendelkező, hanem alulról szerveződő csoportokról (is) van szó, és úgy tűnik, ezek az érvek kellően erősek voltak. Így a gyűlés és a demonstráló vonulás bár a jogsértés határán táncolt, a hallgatók tudatosan nem a törvényekkel való nyílt szembeszállást választották, hogy még jobban hallassák hangjukat. Sőt, az eseményeket követve valamennyiünknek az lehetett a benyomása, hogy "igen, valahol itt kezdődik a demokrácia". Persze a problémák attól még maradnak: a hallgatók ugyan szerdán törvényesen is demonstrálnak, ám valószínű, hogy a hatalmas kormányzati akarattal és akaratossággal szemben nem sokat érnek majd el. Ráadásul a kormány egyértelműen a HÖOK-ot tekinti tárgyalópartnerének - ha egyáltalán tárgyal -  mondván, hogy az legitim szervezet, így a különböző alulról szerveződő hallgatói csoportok kimaradnának a párbeszédből - amennyiben van ilyen. Mit kellene hát tenniük a tegnapi demonstráció szellemét és céljait képviselő hallgatóknak?

Végső esetben elmehetnek az egyetem- vagy minisztériumfoglalásig is, bár az akár már törvénysértő is lehet. Ugyan az ilyen események egy demokráciában jobbára amnesztiával végzőnek, mégsem lenne eredménye. Voltak, akik párhuzamot vontak a tegnapi és az 1968-as események között. Az alapvető különbség viszont mégiscsak az, hogy 1968-ban a társadalom széles, egymással ellentétes érdekű rétegei össze tudtak fogni - azaz pl. Franciaországban a munkásság az egyetemisták és a velük szövetséges értelmiségiek mellé állt - és így tudtak részleges eredményeket elérni és nyomot hagyni a lázadások formális bukása és a széleskörű társadalmi és gazdasági reformok ellenére is. Azaz: nem elég megszállni egy épületet néhány hétre, majd utána az állam kegyelmének köszönhetően büntetlenül kisétálni onnan. Lehet, hogy egy ilyen esemény hatására pár ezer fővel megemelnék a keretszámokat, de a hallgatói szerződéseket biztosan nem törölnék el. Az egyetemfoglalók kellő szolidaritás és más csoportok hasonló jellegű fellépése nélkül megtörnének. Egyszerűen elfogyna körülöttük a levegő. Egy ilyen helyzetben szükség van más csoportok hasonló jellegű és folyamatos tiltakozására is (pl. minisztériumok, gyárak, stb. elfoglalására, országos és helyi szintű demonstrációkra). De még ha nincsenek épületfoglalások, csak közterületen folytatott, békés és törvényes keretek között zajló demonstrációk, akkor is szükség van széles körű, más társadalmi csoportok által is támogatott folyamatos demonstrálásra. Ez lehet az 1968-as év egyik fő üzenete.

A másik fontos dolog, részben az előbbiekkel összefüggésben - a soron következő tüntetések kimenetelétől és a kitűzött célok teljesülésétől függetlenül -  a hallgatói önszerveződési képesség és az egyetemisták állampolgári tudatosságának növelése. A spontán szerveződő csoportosulások előbb-utóbb az ideológiai alapokon megszerveződő hallgatói csoportok kialakulását eredményezik, amelyek keresni fogják a szövetséget hasonló mozgalmakkal, pártokkal. azaz elkezdik feszegetni a jelenlegi szabályozások és a rendszerváltás óta megszokott politikamentes egyetem kereteit. Mégis, a politikamentesség feladása lenne az ára annak, hogy politikailag aktívvá váljanak a hallgatók. Amit ezzel nyernénk, az nemcsak a saját érdekeik, hanem országuk, városuk, közösségük ügyei iránt is érdeklődő és tenni akaró hallgatók tömege. Olyan fiataloké, akik nemcsak a tandíj ellen szervezett tüntetésre mennek el, hanem másokkal és másért is demonstrálnak, és akik saját magukat nem alattvalók passzív tömegének, hanem öntudatos civileknek és az államhatalom első számú kritikusainak tekintik.

A hétfői fórumok és demonstrációk jelentik talán az első lépéseket a széles körű hallgatói aktivitás felé. Persze hosszú út áll még előttük. Mindenesetre, ha ebbe az irányba tartanak a hallgatók, akkor megéri évente egy-két futballstadionnyi pénzzel többet pumpálni a felsőoktatásba, nem pedig elvenni ugyanennyit. Mert ha az egyetemeken tudatos, önmagukért és a közösségükért tenni kívánó állampolgárok végeznek, akkor, még ha nem is lesz mindenkiből Einstein vagy Teller Ede, már megérte az a négy-öt-hat év és a befektetett pénz. Mert aki kilép az egyetemről, az így nemcsak a szakmája gyakorlásához szükséges alapvető tudást ismeri, hanem a felelősséget, a bátorságot, az önmagunkért és másokért való kiállást is. Persze ettől még lehet jó főnök vagy beosztott. És emellett lehet jó családanya vagy családapa is. Lehet keresztény és magyar is. Persze nem biztos, hogy úgy, ahogy azt Hoffmann Rózsáék gondolják.

Címkék: tandíj felsőoktatás demonstráció szolidaritás 1968 hoffmann rózsa hallgatói hálózat

10480

 2012.12.06. 17:29

Óránként átlagban ennyit kézbesítenek a CÖF szennylapjából az állampolgárok postaládájába? Nem, ez most nem az a szám. Ez a felsőoktatásban ingyenes tanulmányokra lehetőséget szerzők központilag előirányzott száma a jövő évre, ami kb. negyede a négy évvel ezelőtti válság idején finanszírozott helyeknek. A HÖOK már jelezte, hogy megmozdulásokra készülnek - ám nem valószínű, hogy bármilyen komoly eredményt is el tudnak majd érni. Minden eddigi törekvés - orvosok, pedagógusok béremelése, korkedvezményes nyugdíjak ügye, munka törvénykönyve, stb. - amely a nagy tömegek számára hátrányos intézkedések megakadályozására vagy pedig a jelenlegi körülményeg égetően szükséges orvoslására irányult, kudarcot vallott az elmúlt két és fél évben, és a fennmaradó másfél, vagy ki tudja hány évre a további kudarcok sorozata már előre borítékolható.


Két dolgon kellene elgondolkodnia a társadalom azon részének, amelyiknek még megmaradt a józan esze - azoknak, akik nem a "tündérmese" vagy a "szabadságharc" hívei, és mellesleg nem a "kommunisták" és a "balliberálisok" ádáz ellenségei. Egyrészt: ha a tágyalás, a párbeszéd, a kisebb ügyekért való tiltakozás nem vezet sehová, akkor milyen legitim és hatékony eszközök maradtak az emberek számára, hogy befolyásolják, meggyőzzék a kormányzatot? Másrészt: van-e a társadalom különböző, egymással sokszor ellentétes érdekeltségű csoportjaiban olyanfajta szolidaritás, amely lehetővé tenné ezeknek az eszközöknek a hatékony alkalmazását?

Az első kérdésre a válasz: igen, van. Ez az eszköz pedig a tömegtüntetés. Nem öt-, tíz-, húsz-, ötven- vagy százezer fővel, hanem minimum száz-, de adott esetben többszázezer résztvevővel, ahol a tüntetők együtt emelik fel a hangjukat a kormány intézkedései ellen. Úgy, ahogyan mostanság Dél-Európában csinálják. Nem elég a különböző politikai erőknek összefogni és a 2014-es választásokra fókuszálni. Ez már sajnos nem elég. Az elvi-erkölcsi alapvetések és a szakpolitikák egyeztetésének következtében ki lehet dolgozni értelmes és működőképes programokat, de ezek még önmagukban nem fogják a bizonytalanokat a regisztrációhoz és az urnákhoz vezetni. Hiába vannak célok, amíg a jelenlegi hatalom nap mint nap megalázza, megsérti, ellenehetleníti a társadalom különböző csoportjait, addig marad a passzivitás. Hiába, jól tudják a regnáló urak, milyen a magyar néplélek: ahogyan évszázadokon keresztül működött a megaláztatáson és kisemmizésen alapuló elnyomatás, mert az emberek csak tűrtek, és egyre csak tűrtek, amivel politikailag egyre passzívabbá és egyre engedelmesebb alattvalókká váltak, úgy most is az emberekben rejlő birkatürelmet és -természetet és a közügyek iránti érdektelenséget igyekeznek kihasználni és megerősíteni. Persze azért van példa arra, hogy sokan azt mondták, "elég!", de ez azért többnyire ritkán fordult elő a magyar történelemben, ráadásul - a felkelések kimenetelét látva - azt mondhatjuk, hogy itt valóban "a kivétel erősíti a szabályt", úgyhogy mindig jött is a visszarendeződés: a forradalomban tapasztalt önmagunkért és másokért való kiállás a várva várt változás eljövetelének pillanatával nem éledt újjá (pl. az 1848-as 1867-ben vagy az 1956-os 1989-ben).

A második kérdésre válaszunk: van valamennyi, de az még nem elég. A különböző érdekeltségű csoportok csak nehezen ismerik fel közös érdekeiket, nehezen szerveződnek, nehezen bíznak egymásban. Tudjuk, ezen a téren is vannak kezdeményezések, mint pl. a Szolidaritás, de sajnos ők sem tudják széles körben megszólítani az embereket - legfeljebb nagyon általános kérdésekben -, hiába az országos hálózat. Ráadásul nem érzik úgy, hogy bizonyos rétegekkel, mint például most, a keretszámok kapcsán az egyetemistákkal, szolidárisnak kellene lenniük. Az ilyenfajta problémák az egyes csoportok évek, évtizedek, évszázadok alatt kialakult kölcsönös érzéketlenségében, bizalmatlanságában és előítéleteiben gyökereznek, és ezt a hatalom mindig is igyekezett kihasználni, másrészt hiányzik a spontán szerveződés kultúrája, amit az állam igyekszik felülről vezérelt szervezetekkel pótolni. (Arról pedig most ne is beszéljünk, hogy a szolidaritás csak akkor működik, ha az azt megvalósítók tisztában vannak azzal, hogy közös nagy céljaikat sokszor csak lemondás árán érhetik el - ezt pedig nem árt tisztázni.)

Mindezek ellenére az egyetlen hatékony megoldás a hatalommal való szembeszállásra a tömegdemonstráció. Egyrészt egy ilyen megmozdulás mindenképp jelzés értékű a kormány és a nemzetközi környezet számára, így nem maradhat következmények nélkül. Másrészt, még ha nem is eszközöl komoly változásokat a kormány, az ellenzék akkor is nagyon sokat fejlődik, erősödik egy ilyen akcióval: egy nagyszabású tüntetéshez rengeteg aktív, tudatos és szolidáris polgár kell. Egy ilyen tüntetésen együtt kell, hogy demonstráljanak dolgozók és munkanélküliek, magyarok és cigányok, egyetemi hallgatók és fizikai munkások, gyurcsányisták és schifferisták, neoliberálisok és zöldek, szegények és jobb sorban élők, vidékiek és pestiek, és hadd ne soroljuk tovább. Egyszóval a társadalom minden csoportjának jelen kell lennie, ráadásul nagy számban.

Egy ilyen nagyszabású tüntetésre az elkövetkező másfél évben nem túl nagy az esély, de azért nem is lehetetlen: ugyan két hosszú bekezdésben soroltuk a nehézségeket, mégis van remény. Az internet olyan eszközt jelent mindannyiunk számára, amelynek segítségével leküzdhetünk évtizedes és évszázados akadályokat és megszólíthatjuk az embereket. Kellene hozzá mondjuk 10480 aktív, lelkes, az internetet használni tudó, a demokratikus értékek és a szolidaritás mellett elkötelezett polgár, akik a közösségi oldalakon keresztül elmagyaráznák kb. tízszer ennyi embernek, hogy miért fontos, hogy kezünkbe vegyük saját sorsunkat, hogy összefogjunk másokkal, hogy másokban ne a "dolgozni nem akarót", a "büdös cigányt" és a "lógós egyetemistát" lássák, hanem a partnert, a sorstársat, akivel csak összefogva győzhetik le az egész társadalmat maga alá gyűrni akaró hatalmat. És ha már van mondjuk 10480x10, azaz 104 800 ember, aki elkötelezett, aki tenni akar, és akinek fontos az, hogy legalább a közvetlen környezetét meggyőzze arról, hogy igenis muszáj együtt kiállni, akkor lehetne Magyarországon olyan százezres tüntetés, amelynek a fő szónokát nem Orbán Viktornak hívják.

Az állampolgári tudatosság és a szolidaritás pedig meg fogja hozni a gyümölcsét: akik elmentek tüntetni, azok el akarnak menni majd szavazni is, és vélhetően azoknak is lesz majd kire szavazni, akik már szavaznának, de eddig mindig otthon maradtak.

Vajon kaphat-e ez a bejegyzés 10480 lájkot? Már ha lehet érteni a célzást...

Címkék: tandíj felsőoktatás megszorítás demonstráció szolidaritás

süti beállítások módosítása