A mi motorosaink

 2013.04.14. 13:08

A magyar társadalom sokak szerint végletesen megosztott világnézeti és politikai tekintetben, ám ha jobban megvizsgáljuk a kérdést, közel sem biztos, hogy a pártokhoz és politikai mozgalmakhoz köthető ideológiák által kijelölt határvonalak valóban éles világnézeti és mentalitásbeli törésvonalat jeleznének a társadalmon belül. Sokkal inkább jelzik a politikusok kitartó munkájának sikerét, ami arra irányul, hogy az általuk elgondolt ideologikus társadalomfelosztás valóra váljon. Mi pedig szépen hozzátesszük ehhez a magunkét. Így lehet az, hogy lassacskán eljutunk oda, hogy az élet és a józan ész alapvető jelentőségű cáfolatain már csak keresztülsiklunk, és a világot még leghétköznapibb, a politikától leginkább távol eső területein is a vezetők és ideológiáik által felkínált szemüvegen keresztül nézzük. Ez pedig végeredményben nem eredményez mást, csak az eredeti torzkép körvonalainak erősödését, amivel a szemüveg így is meggyőzően képes bizonyítani saját alkalmasságát annak, aki sosem látott mást torz körvonalakon kívül.


Tamás Gáspár Miklós valami ehhez hasonlóra mutat rá akkor, amikor az “Orbán által betiltott” motorosfelvonulásról ír.


“A népirtás derűs igenlése – nem annyira a zsidók, mint a cigányok vonatkozásában – meglehetősen elterjedt érzelem, a „pénz számolva, asszony verve jó”, a gyerekeknek lekevert nyakleves pedagógiai hasznának és a melegek átnevelésének népies hiedelmeivel együtt.”


Tehát nem az az alapvető kiindulási helyzet, hogy vannak holokauszttagadók meg - a miniszterelnök szavaival élve - ízléstelen náci felvonulók, velük szemben pedig a rendes, jóravaló emberek, akik számára a “jó ízlés” a mérvadó, és akik minden bizonnyal mélyen megbotránkoznának a felforgató, rendbontó motorosokon, hanem sokkal inkább az, hogy az “ízetlen tréfálkozás”, ami az “Adj gázt!” felvonulás egész ötletének a motorja, nem egy bizonyos politikai ideológiát valló emberek sajátja.


TGM két mítosszal is leszámol írásában. Először a “holokauszttagadáséval”, mert a motorosok esetében épp nem tagadásról van szó, hanem “holokauszthelyeslésről”. Egyébként más neonáci csoportok esetében sem a tagadás a jellemző - lásd a Teve utca székháznál tüntetőket - , ám a törvény mégis ezt a fogalmat és “a náci és a kommunista rezsimek bűneinek tagadását” intézményesíti. Vajon miért? Csak nem azt akarja üzenni ezzel a törvénnyel a jogalkotó, hogy az állampolgárok alapvetően kétféle módon viszonyulhatnak a totalitarista diktatúrákhoz, amelyek közül egyet válaszhat, mégpedig azt, hogy “ismerje el” a bűnöket és maradjon csendben? Pontosabban maradjon csendben, és ezzel már eleget is tett a törvénynek. Ne gondolkodjon azon, hogy mi az, hogy náci, kommunista vagy bűn, vagy hogy kik a tettesek és az áldozatok, ha pedig esetleg mégis ilyesmire adná a fejét, ne nagyon hangoskodjon, hiszen végső soron úgysem ő az illetékes ezeknek a kérdéseknek a megítélésében.


Maradjon csendben és ne avatkozzon mások dolgába, és így biztosan törvénytisztelő állampolgár marad. Normális, rendszerető ember, aki életét mindig a “jó ízlésnek” megfelelően élte. Olyan, aki soha nem vonzódott a szélsőségekhez, nem volt náci, sem kommunista, sőt, alapvetően elítéli a felforgatást, és a lázadás, a rendbontás bármilyen formájára halálos ellenségként tekint. A “jó állampolgár” ilyenfajta kádári, újabban orbáni mítoszával számol le TGM másodikként a fent idézett sorokban. Hiába a politika és a politikusok felosztó-megosztó stratégiája, amely előszeretettel megmondja, ki a náci vagy a kommunista, vagy hogy ki a jó és ki a kevésbé jó állampolgár, sőt még azt is, mi az ami szembemegy a jó ízléssel és mi az, ami nem, az ideologiák által felcimkézett emberek mögött lényegében ugyanaz a babonás, előítéletes világlátás áll, amely képes gúnyt űzni mások halálából, nyomorúságából, de akár vallásából, bőrszínéből, stb.


TGM cikke nem feltétlenül azt üzeni, hogy az emberek egy jelentős és jól körülhatárolható része még mindig olyan elmaradott lenne, hogy kizárólag hiedelmek és babonák mentén szervezné az életét, verné a feleségét és a gyerekét, és hogy állandóan ízléstelen tréfákkal szórakoztatná magát és környezetét, hanem sokkal inkább azt, hogy nyelvünk, kultúránk, hagyományaink, viselkedésünk, szokásaink tele vannak ezekre utaló nyomokkal. Nap mint nap találkozunk ezekkel, és igazából rajtunk múlik, mihez kezdünk velük. Aki tudatosabban közelít feléjük, az nyilván másképp él és viselkedik, mint az, aki kevésbé tesz így.  


Ez az egész pedig bizonyos fokig összefügg azzal, hogy ki milyen politikai ideológiát választ, de azzal már kevésbé, hogy egy adott ideológia és annak prominens képviselői számára ki számít ideális embernek, állampolgárnak. A kettő közötti különbséget pedig vagy az állampolgár vagy a politikus “dolgozza le”: az állampolgár úgy, hogy vagy tovább alkalmazkodik, vagy ha erre nem képes, másik ideológiát választ. Hogy ez utóbbi kevésbé gyakran következik be, az a politikusok közbelépésének köszönhető: ők előszeretettel igazítják ideológiájukat az igényekhez, mintegy megsímogatva ezzel az állampolgári fejeket. A meg nem érdemelt jutalmazással magukhoz láncolják az embereket, akikben ráadásul a legkevesebb igény sem mutatkozik viselkedésük, szokásaik, gondolkodásuk megváltoztatására.


Orbán Viktor szavai, amelyek a jó ízlés nevében elítélik az “Adj gázt!” felvonulást, felérnek egy hasonló fősímogatással. Az ember nyugodtan hátradől, hogy ő normális, nem szélsőséges, bezzeg a “nácik”, meg ugye a “komcsik”, esetleg a hőbörgő, lázadozó “liberálisok”, akik - Kocsis Máté tájékoztatása nyomán - már a diákság egy részét is maguk mögött tudhatják, azok persze nem nyugszanak, mindig és mindent fel akarnak forgatni, ami jó, ami “ízléses”. Persze ha ő maga zsidózik, kommunistázik vagy buzizik - olyan emberek kapcsán is, akik nem zsidók, sosem voltak kommunisták és még csak közelről sem homoszexuálisak - az persze nem ízléstelen és nem szélsőséges. Bosszankodásuk és dühük jogos, és ha netán kellemetlenül éreznék magukat, azért a szidalmazott “ellenség” a hibás. Amit tesznek, ahogyan viselkednek, és ahogyan gondolkodnak, az jó. Mert így tanulták. Persze nem pártszemináriumokon és tankönyvekből, hanem az életből: együtt sírva-nevetve, de elmaradhatatlan apró jutalmakkal, otthonosnak álcázott környezetben. Egy hatalmas, embertelen, eltömegesedett, de önmagát “családként” definiáló politikai közösségben, ahol együtt tréfálkoznak azon, hogy “a pénz számolva, az asszony verve jó”.

Címkék: orbán fidesz holokauszt orbán viktor antiszemitizmus neonáci állampolgári tudatosság

A bejegyzés trackback címe:

http://reflexblog.blog.hu/api/trackback/id/tr745222115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

rabelais 2013.04.15. 06:53:59

TGM hülye. Mindig azt keresi, hogy hogy mondhatna valami olyan extrém dolgot, amivel felkelti a figyelmet. Attention whore. Normális mondandója nincsen, ezért megy a szélsőségek felé.

rabelais 2013.04.15. 06:55:20

", ám a törvény mégis ezt a fogalmat és “a náci és a kommunista rezsimek bűneinek tagadását” intézményesíti. Vajon miért?"

mert a holokauszt aktív helyeslése, azaz népirtásra való felszólítás már előtte is büntetőjogi kategória volt. azt nem kellett még egyszer tiltani, te észlény!

rabelais 2013.04.15. 06:57:31

"a politikusok közbelépésének köszönhető: ők előszeretettel igazítják ideológiájukat az igényekhez"

legtöbbször az a baj, és TGM baja is a politikusokkal, hogy nem igazítják az ideológiájukat az igényekhez. most az is baj, ha igen?!

rabelais 2013.04.15. 06:58:24

szóval zavaros, szar cikk ez. TGM színvonal.