Zsolti, a béka

 2013.01.10. 19:11

Született már ilyen címmel írás, ha jól emlékszem, B. Zsolt 49 éves budapesti lakosról, akinek másik neve nem "Béka", hanem Bayer, és aki gyakorta közöl cikkeket a Magyar Hírlapban. Van okunk ismét odafigyelni rá, hogy újból megnézhessünk magunknak ezt a Zsoltit, ezt a békát, ezt az egyesek számára visszataszító, mások számára inkább különleges, ám összességében bizarr élőlényt, pontosabban azt a B. Zsoltot, akit a Magyar Hírlapban és másutt megjelenő írások, a Békemenetek és egyéb események, viták kapcsán elmondott véleményei alapján rajzolhatunk meg.

A cigányozós cikke már unalmas, de persze nem maradhat következmények nélkül. Volt már feljelentés, szerveződnek a tüntetések. Mindenesetre azért röviden és tömören érdemes valamiről szót ejteni, ami véleményem szerint igencsak izgalmas téma: maga Bayer Zsolt. Az újságíró, aki hetente többször is meglepi szerkesztőjét egy példaértékű "keresztény", "nemzeti", "konzervatív" értékek jegyében íródott publicisztikával. Olvassunk el néha belőlük egyet-kettőt, persze nem mazochizmusból, hanem azért, mert a zavaros gondolatmeneteket szövögető ultrajobber cikkek mögött egy manipulatív és cinikus figura rejtőzik, aki nagyon ügyesen szövögeti hálóját barátai és ellenségei körül.


Gondoljunk csak a mostani, nagy botrányt kavaró cikkre: már előre borítékolja, hogy az ellenzék vagy a baloldali értelmiség ugrani fog rá. Persze nem a téma vagy a vélemény miatt, hanem a politikailag korrekt beszéd kereteinek totális szétfeszítése, annak kigúgyolása, lenézése, bizonyos tabutémák nyílt megsértése miatt. Nem a politikai korrektséget vagy a romák társadalmi problémái kapcsán a közszereplők számára bizonyos nehezen kimondható tények vagy vélekedések védelmében akarunk most szót emelni, és a kritikának sem itt van a helye, csak szükségszerű rámutatnunk arra, hogy Bayer Zsolt tudatos provokátor, aki nagyon is ért hozzá, hogyan hergelje az embereket. Nem szabad bedőlni neki. Ő akkor örül, ha mások dühösek, ha mások a pokolba kívánják - különösen a baloldal -, ha utálják, ha tüntetnek ellene, stb. Ráadásul nagyon jól ért ehhez, mert ha ezeket akarja, akkor az jó eséllyel be is jön. Persze ez a taktika természetesen csak arra jó, hogy ellensúlyozza az ostoba és középszerű gondolatokat, amelyeket a manipulatív szándék és az álkonzervatív retorika teljesen elhomályosít - ráadásul népnemzeti barátainak épp ez az ostobaság imponál.

Ilyen ez a Zsolti, nem tudunk mást csinálni, és vannak olyan médiumok, ahol közlik az írásait. A hazug módon megkonstruált Békemenet vagy a legbefolyásosabb fideszesekkel való pacsizás pedig abszolút beleillenek az előbb felvázolt képbe. És ha tényleg azt akarjuk, hogy ne legyen neki azért olyan jó, akkor nem tüntetni kell miatta meg feljelentgetni. Mert ő azt szereti, hogy ha ő ugrál, ha tombol, ha dühöng, akkor mások is ezt teszik. Azt akarja, hogy foglalkozzanak vele, és hogy mások ugráljanak őmiatta. Ezért, ha lehet, nem kell vele foglalkozni. Ha pedig mégis, akkor tegyük azt higgadtan és józan ésszel. Azt nem valószínű, hogy szereti.

Persze csupa rejtély az ember. Vajon mit szólt Dopeman-hez, aki rapbe foglalta a nevét?

Címkék: fidesz cigány konzervatív bayer zsolt szélsőjobboldal békemenet

A bejegyzés trackback címe:

https://reflexblog.blog.hu/api/trackback/id/tr835010623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása